
2011. augusztus 26., 06:422011. augusztus 26., 06:42
A főszereplőt alakító Ashley Luke Lloyd egy hatalmas szörny elől menekül egy kihalt öltözőben” – mondta Hatvani Balázs, a film író-rendezője az MTI-nek. Az alkotó kitért arra, hogy varázslatos hangulata miatt választotta a Vidámparkot a forgatás helyszínéül. „Ideális egy horror-vígjátékhoz. A közönség által ismert terek mellett bemehettünk az elzárt részekre is, például a barlangvasút ódon műszaki, gépészeti részlegébe” – fejtette ki a rendező. A főszereplőkről elmondta: hosszú casting során választotta ki a női főszerepet alakító Erin Hayes-t és Ashley Luke Lloydot, mindketten a brit színjátszás fiatal tehetségei.
A történet szerint Sam Tully, a középiskola „lúzere”, hogy bizonyítsa rátermettségét az őt szívató focicsapat tagjainak, bemegy az évtizedek óta elhagyatottan álló vidámparkba. Bízik abban, hogy így elnyerheti az egyik hátvéd, Biff barátnője, Jenny tetszését is. A lány végül nem hagyja, hogy Sam egyedül vágjon bele a kalandba, így együtt néznek szembe a vidámparkot megszálló gonosz lényekkel.
A film 1983-ban játszódik, és az 1980-as évek klasszikus horrorfilmjeinek világát idézi meg. „Nem a manapság divatos, például a Fűrészből ismert darabolós filmet képzeltünk el. Inkább az Evil Deadre, a Labirintusra hajazunk, a szörnyek sem számítógéppel készülnek, hanem animatronikus bábok lesznek” – tette hozzá. Megemlítette, hogy a szörnyek külsejét egyelőre igyekeznek titokban tartani. „Horrort készítünk, tehát van vér meg rettegés, de a film tele lesz poénnal is” – fogalmazott a rendező, aki egy új típusú közönségfilm meghonosítását tűzte ki célul.
A szörnyek hangját olyan ismert színészek kölcsönzik, mint a Rocky Horror Picture Show-ban is szerepelt Tim Curry vagy Lance Henriksen, aki A bolygó neve: Halálban játszotta Bishopot, a robotot. Hallható lesz a Gyűrűk Ura Grimájaként is feltűnt Brad Dourif, a Rendőrakadémia „hangváltoztatója”, Michael Winslow vagy a Szárnyas fejvadászból ismert Sean Young.
A Gingerclown egyébként 3D-ben forog. Az operatőr, Gráf Péter az MTI-nek elmondta, hogy a filmhez sokat merítenek a 80-as évek horrorjaiból, filmklasszikusaiból. „Hideg színek fogják jellemezni a filmet, alig van olyan jelenet, amelyben ne lenne holdfény. És persze a Vidámpark színei, a váratlanul felvillanó színes égők is meghatározzák a látványt” – magyarázta.
A főszereplő, Ashley Luke Lloyd az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy nagyon élvezi a forgatást, izgalmasnak találja a különleges helyszíneket. „Imádom a horrorfilmeket, sokat meg is néztem újra a forgatás miatt, hogy tanuljak, ötleteket merítsek belőlük” – fogalmazott.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.