Hirdetés

Hordágyon cipelték a törzsfőnököt a székely rézbőrűek

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

„Indiános” táborozás a Kovászna megyei Besenyői-tónál Két indián törzs, a „varjak” és a „sziúk” verték fel sátraikat a Kovászna megyei Besenyői-tó mellett. A táborozás fő célja az volt, hogy a zöldfülű székely indiánok megtanuljanak együtt élni a természettel.

Gazda Árpád

2008. július 25., 00:002008. július 25., 00:00

Forgandó hadiszerencse
A táborban a Kovászna megyei Csernátonból, Eresztevényből és Ikafalváról érkezett gyerekeken kívül az Adj, király, katonát ifjúsági csoportos vetélkedő díjazottjai is részt vettek. A törzsfőnökök megválasztása után a sziú és varjú törzs is kijelölte a törzs területének határait, majd befogták a törzsenkénti tíz-tíz lovat, amit a gyerekeknek a tábor egész ideje alatt őrizniük kellett éjjel-nappal. Nemcsak a lovak, de még a harcosok is többször törzset cseréltek, annak függvényében, hogy melyik törzs volt éberebb, ügyesebb. A tomahawk többször is előkerült a földből, de egyik törzsnek sem sikerült végérvényesen győzelmet aratnia a másik felett, mert a hadiszerencse felváltva, hol a sziúknak, hol a varjaknak kedvezett.

Portyázó indiánusok
A táborhely megismerése után rövid portyákat tettek a harcosok a környéken. Először a Besenyői-tóval barátkoztak meg, majd a közelben található, az Óriáspince-tetőn felállított emlékműegyüttest látogatták meg. Itt egy Gáspár névre hallgató székely vendégelte meg az elfáradt sziú és varjú harcosokat sonkával, kaláccsal és nem tüzes, de az indián gyomornak kedves „borvízzel”. A portya utáni napokban a Besenyői-tóban fürödtek az indiánok. A tó másik oldalán élő „besenyők” házait felfedezve elfogta őket a kíváncsiság, és elhatározták, hogy hamarosan meglátogatják őket. Az egyik törzs a tó jobb, a másik a bal oldalánál kerülve ért be a faluba, ahol barátságos fehérek fogadták őket. A faluról minden fontos adatot megtudtak, majd visszaballagtak „tippijeikhez”, azaz sátraikhoz. Az indiánosdi fő célja, hogy a kicsik megtanuljanak együtt élni a természet csodáival, az állatokkal, az emberekkel, a nehézségekkel, a kihívásokkal, a viharokkal és a napsütéssel.

Sámán a hordágyon
A táborozás vége felé sor került az indián tudást felmérő próbára is, amikor a törzs tagjainak két fa közé felerősített kötélpályán kellett áthaladniuk, majd a törzsfőnököt és a sámánt kellett hordágyon cipelniük. A botegyensúlyozás és a kukoricaszem-dobálás mellett mozgó célpontra való vadászás is szerepelt a megmérettetésen, de ez utóbbin minden harcos zöldfülűnek bizonyult. A tábort több fehér, székely ember is támogatta: a szomszéd falu, Maksa vezetői: Oláh-Badi Álmos polgármester, és Oláh-Badi András alpolgármester valamint Csorba Nándor ikafalvi és Kölcze Gáspár sepsiszentgyörgyi lakos. Az öregebb rézbőrűek, Fürge Sáska, Zöld Lepke és Sánta Vipera – akik egyáltalán nem vén indiánok – az oktatói szándék helyett a nevelésre helyezték a hangsúlyt. Hogy kiben milyen nyomot hagyott ez a hét, még nem lehet lemérni. Egy bizonyos: minden székely indián megtanulta, hogy az indián legfőbb tulajdonsága a becsület, valamint azt, hogy bármi történjék is velük; bárhol, bármikor és bármilyen helyzetben mindig van egy jó megoldás.

Bardócz Csaba

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
Hirdetés
Hirdetés