Hordágyon cipelték a törzsfőnököt a székely rézbőrűek

Forgandó hadiszerencse
A táborban a Kovászna megyei Csernátonból, Eresztevényből és Ikafalváról érkezett gyerekeken kívül az Adj, király, katonát ifjúsági csoportos vetélkedő díjazottjai is részt vettek. A törzsfőnökök megválasztása után a sziú és varjú törzs is kijelölte a törzs területének határait, majd befogták a törzsenkénti tíz-tíz lovat, amit a gyerekeknek a tábor egész ideje alatt őrizniük kellett éjjel-nappal. Nemcsak a lovak, de még a harcosok is többször törzset cseréltek, annak függvényében, hogy melyik törzs volt éberebb, ügyesebb. A tomahawk többször is előkerült a földből, de egyik törzsnek sem sikerült végérvényesen győzelmet aratnia a másik felett, mert a hadiszerencse felváltva, hol a sziúknak, hol a varjaknak kedvezett.

Portyázó indiánusok
A táborhely megismerése után rövid portyákat tettek a harcosok a környéken. Először a Besenyői-tóval barátkoztak meg, majd a közelben található, az Óriáspince-tetőn felállított emlékműegyüttest látogatták meg. Itt egy Gáspár névre hallgató székely vendégelte meg az elfáradt sziú és varjú harcosokat sonkával, kaláccsal és nem tüzes, de az indián gyomornak kedves „borvízzel”. A portya utáni napokban a Besenyői-tóban fürödtek az indiánok. A tó másik oldalán élő „besenyők” házait felfedezve elfogta őket a kíváncsiság, és elhatározták, hogy hamarosan meglátogatják őket. Az egyik törzs a tó jobb, a másik a bal oldalánál kerülve ért be a faluba, ahol barátságos fehérek fogadták őket. A faluról minden fontos adatot megtudtak, majd visszaballagtak „tippijeikhez”, azaz sátraikhoz. Az indiánosdi fő célja, hogy a kicsik megtanuljanak együtt élni a természet csodáival, az állatokkal, az emberekkel, a nehézségekkel, a kihívásokkal, a viharokkal és a napsütéssel.

Sámán a hordágyon
A táborozás vége felé sor került az indián tudást felmérő próbára is, amikor a törzs tagjainak két fa közé felerősített kötélpályán kellett áthaladniuk, majd a törzsfőnököt és a sámánt kellett hordágyon cipelniük. A botegyensúlyozás és a kukoricaszem-dobálás mellett mozgó célpontra való vadászás is szerepelt a megmérettetésen, de ez utóbbin minden harcos zöldfülűnek bizonyult. A tábort több fehér, székely ember is támogatta: a szomszéd falu, Maksa vezetői: Oláh-Badi Álmos polgármester, és Oláh-Badi András alpolgármester valamint Csorba Nándor ikafalvi és Kölcze Gáspár sepsiszentgyörgyi lakos. Az öregebb rézbőrűek, Fürge Sáska, Zöld Lepke és Sánta Vipera – akik egyáltalán nem vén indiánok – az oktatói szándék helyett a nevelésre helyezték a hangsúlyt. Hogy kiben milyen nyomot hagyott ez a hét, még nem lehet lemérni. Egy bizonyos: minden székely indián megtanulta, hogy az indián legfőbb tulajdonsága a becsület, valamint azt, hogy bármi történjék is velük; bárhol, bármikor és bármilyen helyzetben mindig van egy jó megoldás.

Bardócz Csaba