2010. október 14., 10:502010. október 14., 10:50
A még tavasszal feltárt férfisírban nyílcsúcsokat, kengyelt találtak, majd előkerült egy 9. századi II. Lothar-érem, valamint olyan fémtárgyak, amelyek arra utaltak, hogy honfoglalás kori temetőre bukkantak. A kéthektáros lelőhelyen a munkálatok őszszel kezdődtek meg.
A kora bronzkori úgynevezett makói kultúrához tartozó településen kívül földbe mélyített Árpád-kori ház is előkerült a több periódusú lelőhelyről, de találtak pattintott kőeszközöket – késeket, kőpengéket –, illetve középső rézkorból származó temetkezést és cserepeket is – közölte a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának régésze, hozzátéve, hogy a dabasi honfoglalás kori temetőnek azért van jelentősége, mert a leletmentés keretében sikerült szakszerűen kibontani a sírokat, amelyeket a mezőgazdasági művelés véglegesen elpusztított volna, így azok elhelyezkedéséből, egymáshoz való viszonyából, számából és a halottak elhelyezéséből nagyon sok fontos információhoz lehet jutni.
A mostani kutatás tovább finomíthatja a 10. századi temetkezések időrendjét, mivel olyan ékszerek kerültek elő egymás mellől, amelyekről korábban úgy vélték, hogy nem egy időszakban viselték őket. A régész szerint a terepmunka után most kezdődik a leletek feldolgozása, a csontokat a Magyar Természettudományi Múzeum antropológusai fogják megvizsgálni, Bécsben pedig radiokarbonos elemzés segít majd pontosan meghatározni a kort.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.