
Fotó: Lukácsi Lehel
Kedvezett az időjárás az Udvarhelyszéki Vágta augusztus 24-éről az elmúlt hétvégére halasztott döntőjének, amelynek fődíjai Homoródalmásra kerültek.
2014. szeptember 01., 19:122014. szeptember 01., 19:12
Az eddigi legizgalmasabb ügyességi versenyt tekinthette meg a közönség a székelyudvarhely melletti Csicser Tangazdaságnál, ugyanis a versenyzőknek tizenhárom akadállyal kellett megküzdeniük a legjobb lovasnak járó címért a közel 1200 méteres pályán. Az előfutamok legjobb egyéni versenyzői, valamint a községek csapattagjai körforgalommal, pallóval, labirintussal is találkoztak a terepen, de lándzsadobás, kardvívás, korsóáthelyezés is volt a feladatok között.
Gyerekek is részt vettek a döntőn
A tizenkét éves Kiss Árpád, aki kisebb termetű pónilován indult a versenyen, nem fogadta el, hogy egyszerűbbé tegyék számára a rúdakadályokat. A fiatal székelyudvarhelyi lovas hibátlanul teljesített a pályán, lova nem döntötte le az akadályokat, amelyek a nagyobb négylábúakat megfékezték, ugyanakkor mosolyt csalt a közönség arcára, amikor a korsó vizet kortyolva vitte át új helyére.
Szintén széles mosolyra derült a közönség, amikor Gergely Mátyás, a vágta legfiatalabb lovasa lépett a pályára pónilován. A tízéves lovas versenyen kívül teljesítette a futamot, cowboykalapjával, sarkantyús csizmájával és lelkes fellépésével elnyerte a közönség tetszését.
Egyéni versenyzőként és Homoródalmás csapatát képviselve is összemérte tudását a „nagyokkal” Gotthard Natália Laura. A fiatal lány hevesen küzdött az öt futam alatt Piri nevű lován. Mint kiderült, Natália első lovasversenye az Udvarhelyszéki Vágta székelypálfalvi előfutama volt, de az elmúlt hetek ügyességi vetélkedői alatt nagyon megkedvelte a versenyzést, így mindenképp folytatni szeretné az elkövetkezőkben is.
Homoródalmáson a győzelem zászlaja
Udvarhelyszék legjobb lovasának a homoródalmási Gotthard Norbert bizonyult, aki folyamatosan az eredménylista élén volt, második helyezést ért el Mihálykó István Agyagfalváról, harmadik lett Nagy Csaba Homoródszentpálról. A győztesek szkíta íjakat, karikás ostorokat, fokost, tarsolyt, betyárruhát vihettek haza. Az első két egyéni győztes az íj mellett egy Waum Péter által készített íjtartóval is gazdagabb lett.
A községi csapatverseny számos lovast és települést mozgósított, akik mindannyian a Nemes Székely Nemzet Lovas Közössége címért küzdöttek a futamok során. „A vándorzászlóval az volt a célunk, hogy az egyéni megmérettetésen túl egy-egy község lovasait hozzuk össze csapatba, hátha ennek hatására a verseny alatt kialakul közöttük az egyéni kapcsolatokon, a barátságon túl az összetartás, az együtt gondolkodás, az egymásért való cselekvés gondolata” – árulta el Kovács-Nemes László ötletgazda.
Az előfutamokon szerzett remek eredmények után a döntőn is pompásan teljesített Homoródalmás csapata, így a következő versenyig a vándorzászló a Kis-Homoród völgyében fog lobogni. A községi csapatverseny első helyezettjei ugyanakkor egy Nemes Székely Nemzet Legjobb Lovas Községe felirattal díszített faragott ereklyét is hazavittek. A második trió Zetelaka csapata lett, a harmadik helyet pedig Oroszhegy hármasa szerezte meg.
„Célunk az volt, hogy abban a falusi, vidéki világban, ahol a lovat tartó gazdáknak sem idejük, sem lehetőségük nincs a költséges lovas élsportra, a versenyszerű lovaglásra, a hétköznapi munka mellett teremtsünk nekik alkalmat a ló és a lovas képességeinek kipróbálására. A versenyen keresztül a közösségformálás is fontos volt” – mondta el a döntő után Kovács-Nemes László. Mint kiderült, kihívás volt az ügyességi verseny megszervezése, az elején kevesen hittek a megvalósíthatóságban, azonban a versenyzők lelkesedése, a közönség biztatása segített a szervezés alatt.
„A versenyzők többségükben mezőgazdaságban, erdőn dolgozó emberek, akik nagyon elfoglaltak nyáron. Ettől függetlenül a lovasok kétharmada minden futamon ott volt. A lovakon pedig egyértelműen tapasztalható volt a fejlődés, az elején az ötven centis rúdakadálynak szinte neki sem akartak menni, a végére viszont többségük akár a méteres magasságot is átugrotta volna” – jegyezte meg a szervező. Az öt futam alatt mintegy kilencven versenyző tette próbára magát, a legfiatalabb tíz, a legidősebb pedig ötvenöt éves volt, és közel ötezer néző követte figyelemmel a versenyeket.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!