
2011. április 07., 08:592011. április 07., 08:59
Mint a tegnapi budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, Kollár Lajos, Erőss Zsolt, Horváth Tibor, Mécs László és Gál László egy meredek, csúszós hófolyosón közelíti majd meg a világ negyedik legmagasabb csúcsát, mely alig néhány kilométerre található a Mount Everesttől. Szokásukhoz híven oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül másznak, így különösen fontos az alapos felkészülés és a gondos akklimatizáció – emelték ki. „Az úgynevezett halálzónában fogunk éjszakázni, ahol az emberi szervezet minden előzetes jel nélkül néhány óra alatt összeomolhat, így nagyon fontos a felkészülés” – ecsetelte a veszélyeket Mécs László.
A csúszós és meredek terep technikai képzettséget, odafigyelést és jó döntéseket kíván meg – hangsúlyozta. Kollár Lajos becslése szerint a csúcsot május 16 –18. körül érhetik el, hazaérkezésük pedig június 6-án várható. Mint mondta, velük tart majd egy kilencfős magyar trekkingcsapat is, melynek tagjai betekinthetnek az expedíció életébe. A trekkingesek a Mount Everest déli alaptáboráig tartanak a hegymászókkal, és lehetőségük lesz egy 6200-as csúcs megmászására is. Az expedícióval tart Erőss Zsolt, akit tavaly januárban a Magas-Tátrában lavinabaleset ért, és térdtől lefelé amputálni kellett jobb lábát. „Úgy érzem, hogy tavaly szépen tudott fejlődni a lábam, és ez azóta is tart.
A rehabilitáció időszakát ugyanakkor lezártam, ez a túra már nem az. Remélem, nem fogom hátráltatni a csapatot, sőt vissza tudok kerülni a húzóemberek közé” – mondta a Mount Everest első magyar meghódítója, aki egy újonnan kifejlesztett műlábbal vág neki a Lhocénak. Mécs László beszámolója szerint egészen meglepő szponzoraik is akadtak: „Az autisták rajzait gyakran elárverezik; ilyen aukciók bevételéből támogatott minket egy autistákat segítő alapítvány, ezzel megmutatva, hogy bár maguk is segítségre szorulnak, ők is tudnak támogatni ügyeket. Ezért felviszünk a csúcsra egy autista fiatalember által rajzolt világtérképet” – mondta a hegymászó.
A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciós sorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ 14, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. A program keretében népszerűsítik a hegymászáshoz kapcsolódó életmódsport értékeit is.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!