A föltámadás szomorúsága címmel Ady Endre verseiből és Fekete-Kovács Kornél zenéivel készített lemezt Hobo (Földes László). Az MTI-nek arról is beszélt, hogy a Hobo és Bandájával a közeljövőben többször koncertezik a 30 éve megjelent Vadászat című album anyagával.
2014. június 05., 16:302014. június 05., 16:30
„Szerepel a lemezen Adynak Az undor óráiban című verse, amely így kezdődik: Jobb az undor, mint a harag... Ez jelentette az egyik pillért a lemez és az előadás összeállításánál, mert attól, ami az országban folyik, inkább undorodom, mint haragszom. A lemezre és a Nemzeti Színházban bemutatott előadásba került szövegeket Ady szerelmi lírájából, történelmi, közéleti és magyarság-verseiből válogattam, de átolvastam publicisztikáit is. Rengeteg dolgot megfogalmazott, ami manapság is érvényes” – mondta az előadó.
„Néhány nagyon közismert Ady-verset, amelyeket a múltban színészóriások sokszor előadtak, ki akartam hagyni, köztük A muszáj Herkulest, de az előadás rendezője, Vidnyánszky Attila úgy látta, ez akár rólam is szólhatna, hiszen egész életemben ki vagyok téve alantas támadásoknak, másrészt viszont az ezeknél sokkal nagyobb szeretet is mindig megtalált\" – fogalmazott.
Zenét Ady-versekre korábban a Kaláka vagy Novák János is készített – utóbbi Cseh Tamás énekével jelent meg –, a csíkszeredai zenekar, a Role két lemezt szentelt Adynak. „Nagyon szeretem a Cseh Tamás-féle verziót, ami egy teljesen más attitűd volt, mint most a miénk, inkább egy kávéházi hangulat”. A Hobo és Bandája idén többször előadja a HBB ma már klasszikusnak számító blues eposzát, a Vadászatot, amely harminc évvel ezelőtt, 1984-ben jelent meg.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!