Hirdetés

Hóbagoly és cerkóf érkezik Vásárhelyre

Két, a marosvásárhelyi állatkertet érintő kérdésben kell dönteniük a helyi önkormányzati képviselőknek csütörtökön. Elsősorban arról kell szavazniuk, hogy céggé alakítják a jelenleg a városháza szakosztályaként működő intézményt, és azt is jóvá kell hagyniuk, hogy új állatokat hozzanak az állatkertbe.

Simon Virág

2016. január 27., 12:112016. január 27., 12:11

A vásárhelyi tanácsosok novemberben már elvi beleegyezésüket adták, hogy a Mihai Eminescu Ifjúsági Házat és az állatkertet céggé alakítsák. Akkor több kifogást is megfogalmaztak az állatkerttel kapcsolatban a jelenlévők: Soós Zoltán helyi tanácsos, az RMDSZ frakcióvezetője többek között azért aggódott, hogy a céggé alakulás nyomán az alkalmazottak elveszthetik állásukat.

Horaţiu Gorea igazgató szerint azonban a céggé alakításra elsősorban azért van szükség, hogy gyorsabban dönthessenek a szolgáltatások javítása érdekében. Az igazgató azt is érvként hozza fel, hogy Románia valamennyi állatkertje már cégként működik, s Magyarországon több mint húsz éve cégek vagy alapítványok működtetik az állatkerteket.

A céggé alakulás nyomán azonban előreláthatóan újra növekedni fognak a belépőjegyárak, amelyek az elmúlt években folyamatosan emelkedtek. Jelenleg egy felnőtt 15 lejes, egy gyermek 3 lejes jeggyel látogathatja meg az intézményt. A családi bérletek árát is megemelték, így két felnőtt és két gyermek 32 lejért, két felnőtt és legtöbb 5 gyermek 35 lejért léphet be. Amennyiben a tanácsosok beleegyeznek a cégalapításba, 99 százalékban a város, egy százalékban pedig a városházához tartozó ingatlanközvetítői cég lesz a tulajdonos.

Jelenleg a marosvásárhelyi állatkertnek valamivel több, mint száz alkalmazottja van, nagy részük az állatok gondozásáért, ellátásáért felel. A csütörtöki ülésen napirendre kerül az állatkert kérése is, hogy törlesszék a kiszállási költségét annak a csapatnak, amely Hollandia fővárosába, Amszterdamba utazik. A képzett szakemberek az állatkert saját gépkocsijával egy pár hóbaglyot és egy pár ritka cerkófmajmot hoznának Vásárhelyre.

A hóbagoly az uhufajtáktól elsősorban fehér tollazata miatt különbözik, ez a sarkvidéki klímához és élőhelyhez való alkalmazkodás folyamán alakult ki. A szintén Vásárhelyre érkező fehér pofaszakállú cerkófmajmok általában az állatkertek kedvencei, Vásárhelyre egy hím és négy nőstény érkezik. Minden állatot csereprogram keretében, vagyis ingyen bocsátanak a marosvásárhelyi állatkert rendelkezésére.

Sérült vadállatokat részesít elsősegélyben a Milvus madárvédelmi egyesület

Az utak mentén, lakott területeken, erdőkben megsérült medvebocsok, kis rókák, őzek, baglyok, sólymok, ölyvek, gólyák találtak ideiglenes otthonra és gondoskodó szakemberekre a Milvus Madártani és Természetvédelmi Egyesület által működtetett marosvásárhelyi és nyárádszentsimoni központban.

A Milvus és a Vets4Wild Egyesület norvég támogatást kapott egy országos hálózat kiépítésére, így minden megyében szakembereket képeznek, akik elsősegélyt nyújtanak a sérült vadállatoknak, s lehetőségeikhez mérten a Maros megyei központokba szállítják. A Milvus csoport szakemberei tegnap sajtótájékoztatón ismertették legújabb programjukat, amelynek keretében az ország minden megyéjére kiterjesztenék a sérült vadállatokat megmentő hálózatukat.

A csoport sajtósa, Vízi Júlia elmondta, hogy a program részeként elsősorban szeretnék felhívni a lakosság figyelmét, hogy lehetőségük van jelenteni s ezáltal segíteni a sérült vadállatokon. „Tájékoztató plakátokat helyezünk el, amelyeken feltüntetjük azt a hívószámot, ahol jelenteni lehet, ha valaki sérült vadállatra bukkan. Fontos, hogy ez minél gyorsabban megtörténjen, hogy időben és hatékonyan lehessen segíteni” – mondta a sajtószóvivő.

Zeits Róbert programfelelős elmondta, évente 1000-2000 madár kerül hozzájuk, valamivel több, mint felének tudnak segíteni, hogy felépüljön és visszatérjen a természetbe. A marosvásárhelyi és nyárádszentsimoni központban jelenleg kilenc madarat, köztük kuvikot, uráli baglyot, rétisast, barna rétihéját, egerészőölyvet, kerecsensólymot és kabasólymot gondoznak. Azok a madarak, amelyek súlyos sérülésük miatt nem tudnak visszakerülni a természetbe, a központban maradnak, s környezetvédelmi órákon szemléltetnek velük. Az országos hálózat hívószáma, ahol jelenteni lehet a sérült vadállatok helyét és állapotát: 0722-533816.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés