2008. november 24., 17:382008. november 24., 17:38
London polgármestere a város 2012-ig tartó kulturális stratégiájának részeként azt is hangsúlyozza, milyen fontos, hogy a fiatalok tanuljanak meg játszani valamilyen hangszeren.
A program vezetője, Munila Mirza szerint az eddigi polgármester, a munkáspárti Ken Livingstone idejében túl nagy figyelmet fordítottak arra, hogy az események \"felhasználóbarátok\" legyenek. A munkásosztály diákjait például azért terelték a hiphop, a film és az \"új média\" felé, mert azt gondolták, számukra például az opera vagy a balett érdektelen. Ez a hozzáállás azonban Mirza szerint túlságosan lenéző és atyáskodó.
Boris Johnson állítja, mostanában egyfajta \"fordított sznobéria\" van divatban, sokan úgy gondolják, Shakespeare túl félelmetes volna a munkásosztály gyermekei számára. Az új stratégia megváltoztatta a Livingstone-éra felfogását: nagyobb hangsúlyt fektetnek a magaskultúrára és kevesebb, a különböző etnikai csoportok kultúrájával kapcsolatos eseményt rendeznek majd. Munila Mirza szerint a kultúra önmagában érték, nem csak szociális és társadalmi szempontból. Mint mondta, azt tapasztalta, eddig némi fanyalgással tekintettek a művészetre London közgyűlésében, és mindig bizonygatnia kellett az igazát. A program vezetője úgy véli, több olyan eseményre van szükség, amelyeken az egyes közösségek találkozhatnak, és felfedezhetik, mennyiben hasonlít egymásra helyzetük. A tervezet egyik fő célja, hogy a gyerekeket bevonják a zenei életbe.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.