Hímzett nótaszövegek – Régi falvédők gyűjteménye Csíkmenaságon

A csíkmenasági falumúzeum előtt találkoztunk Károly Veronika tanítónővel, aki egy frissen kikeményített, vasalt falvédőt hozott éppen a gyűjteménybe. Nemrég kapta egy idős nénitől: az utolsó vacsora jelenete van ráhímezve.

Ritka, hogy ilyen sok alak legyen egy falvédőn, általában egy- vagy kétalakosak – magyarázta, miközben bevezetett a falvédőkhöz, amelyek az egyik szoba falán végig, egymás mellett sorakoznak. Így együtt még inkább kitűnt, mennyire sokfélék, változatosak ezek a háziasszonyok által létrehozott „alkotások”.

Kiszorultak a háztartásokból

Menaságon a falvédők gyűjtése 10–12 évvel ezelőtt kezdődött, Károly Veronika tanítónő ugyanis a gyerekeknek feladatul adta ki, hogy vigyenek be olyan régi tárgyakat az iskolába, amelyeket még a nagyszülők használtak. Aki nem talált egyebet, annak a nagymamája vagy édesanyja egy-egy falvédőt adott, így elég sok gyerek vitt be különböző mintájú és feliratú falvédőket. „Ekkor úgy megszerettem, hogy elkezdtem gyűjteni. Ma már kirakták a lakásból, talán még nagyszülőknél lehet látni, vagy a kinti vécén olyannál, aki sajnálta eldobni. Nagyon sokat elhasználtak mosogatórongynak” – mondta a gyűjtemény létrehozója.

A falvédők „divatja” a német nyelvterületről származik, a paraszti lakásokba a fedett kályhák megjelenésével került be, amikor megszűnt a füstölés. A tiszta falakra szívesen tették fel a háziasszonyok egyrészt azért, hogy – amint azt a neve is mutatja – védje a falat, másrészt térjelölő funkciója is volt, jelezte, hogy hol van a mosdó vagy az étkezőrész a konyhában. „Olcsó is volt. Előnyomatban megvásárolták, könnyen hozzá lehetett jutni, a vásárokban is árulták. Nem kellett olyan sokat varrni, mint a keresztszemes kézimunkát, könnyen ment” – mondta Károly Veronika.

Humor és szentimentalizmus

A falvédőkön általában két alak jelenik meg, férfi és nő, gyerek kevésbé, és családot sem nagyon látunk rajtuk. A varráskor általában egy, kettő, de legfeljebb három színt használtak, nem volt jellemző a nagyon színes. A mintákat láncöltéssel, szálöltéssel varrták ki, az anyag szélét beszegték. Leginkább a piros, a zöld és a kék színeket használták.

„Akinek jobb kézügyessége volt, az szebbet varrt, az arcokat is szépen ki tudta alakítani. Akinek kevésbé volt ügyes a keze, azé kissé »csámpásabb« lett, de többnyire minden háziasszony varrt egy-két darabot, főleg a fiatalok. A szövegek között sok a közmondás vagy a nótákból, ismert versekből vett idézetek, vagy az olyan szentimentális szövegek, hogy aki elment a szülőfalujából, az hazavágyódik, a szerelmesek egymáshoz hűségesek, de olyan szövegeket is felhímeztek, amely szerint az asszony tiszta, takarékos, továbbá megjelenik a humor is: például, hogy a férj csak a vizet issza” – mutatott rá a tanítónő.

Ma már nem varrnak a fiatalok

A menasági gyűjtemény darabjai két csoportra oszthatók: a vallásos és a mindennapi életből vett szövegűekre. Sok az érzelmes szöveg, bátran megjelenik az intimitás: „Nem bűn a csóklopás, csak ha nem látja más.” A gyűjtő elmondta, érdekes módon hazafias szövegű falvédőket még itt nem talált. A falvédők a hetvenes-, nyolcvanas évekig „élték” virágkorukat. A gyűjtő elmondása szerint ma már nem is igazán tudnak varrni a fiatalok, nincs is idő az ilyesmire. Vásárokban lehet készen kapni ugyan falvédőket, de nem nagyon teszik fel a lakásokban, hacsak valaki nem hagyományos stílusú szobát rendez be.

Minden gyűjtött tárgynak, ez esetben falvédőnek külön története van. A gyűjtés során volt olyan idős asszony, aki azt mondta, akárhányszor ránézett az adott falvédőre, a fiatalkora jutott eszébe. „Amikor a falvédőre nézel, egy korszak néz vissza rád” – mondta el Károly Veronika.