
A cannes-i fesztiválon az elmúlt évtizedekben díjat nyert sztárokkal ünnepelte kedd este 70. évfordulóját a világ legrangosabb filmes találkozója, ahol a filmes világ külön megemlékezett az előző napi manchesteri robbantás áldozatairól és sérültjeiről.
2017. május 24., 09:272017. május 24., 09:27
2017. május 24., 09:312017. május 24., 09:31
„A filmművészet Manchesterrel van, ma este rájuk gondolunk” - mondta megnyitó beszédében Pierre Lescure fesztiválelnök. A cannes-i fesztiválpalota közel 3 ezer férőhelyes Lumiere termében
Három kétszeres fődíjas rendező jött el: a brit Ken Loach, a dán Bille August és az osztrák Michael Haneke, akinek Happy End című filmje az idei hivatalos versenyprogramba is meghívást kapott, így ő lehet az első rendező, aki háromszor elnyeri az Arany Pálmát.
Az est háziasszonya Isabelle Huppert francia filmszínésznő volt, aki kétszer is megkapta Cannes-ban a legjobb női alakítás díját, 1978-ban a Violette Noziere című krimiben, 2001-ben pedig A zongoratanárnő című drámában nyújtott játékáért. A teremben foglalt még helyet többek között az olasz Nanni Moretti, az amerikai David Lynch, a francia-lengyel Roman Polanski, és új-zélandi Jane Campion, aki az egyetlen Arany Pálma-díjas női rendező. A fődíjat az 1993-ban forgatott Zongoralecke című filmjéért érdemelte ki.
Az idei verseny zsűritagjai is jelen voltak Pedro Almodóvar spanyol rendező, zsűrielnök vezetésével, valamint Catherine Deneuve, Nicole Kidman, Elle Fanning, Monica Bellucci, Diane Kruger, Andrea Arnold, Alfonso Cuarón, Guillermo Del Toro, Matteo Garrone, Alejandro Inárritu, George Miller, Nicolas Winding Refn, Claude Lelouch.
köztük Oliver Stone, George Miller, Antonio Banderas, Marion Cotillard, Claudia Cardinale, Claude Lelouch, Costa-Gavras. Jóllehet a fotózásra 28 hírügynökség fotósa volt hivatalos, a találkozón a sztárok önmagukat is szelfizték.
A jubileumi ünnepségeket jelentősen meghatározta a manchesteri merénylet. A sztárok a fotózást megelőzően a fesztiválpalota vörös szőnyeggel borított lépcsőjének tetején megjelentek együtt és egyperces néma csenddel emlékeztek meg az áldozatokról és a sérültekről. A fesztivál vezetői és munkatársai, valamint a sztárokat vezető Isabelle Huppert oldalán ott voltak Cannes városának vezetői is, köztük David Lisnard polgármester.
„Meg kell mutatni, hogy nem hagyjuk magunkat és az élet folytatódik” - mondta Therry Frémaux fesztiváligazgató. „A manchesteri áldozatok ugyanazt tették mint mi: együtt voltak, élvezték, hogy szabadon hódolnak ugyanannak a szenvedélynek” - hangsúlyozta az igazgató.
- fogalmazott az egy héttel ezelőtt kinevezett új kulturális miniszter, Francoise Nyssen Cannes-ban, aki először jelent meg nyilvánosan, amióta átvette a tárca irányítását.
A terrorfenyegetettség miatt már az elmúlt két évben is rendkívüli biztonsági intézkedések voltak érvényben a fesztivál idején a francia tengerparti kisvárosban, de a közeli Nizzában tíz hónappal ezelőtt elkövetett iszlamista merénylet miatt idén ezt megerősítette és láthatóbbá tette a francia rendőrség a fesztiválozók védelme érdekében.
550 térfigyelő kamera működik és 80 önkéntes megfigyelő is folyamatosan elvegyül a hömpölygő tömegben, és ha bármi gyanúsat észlel, riasztja a rendőrséget. Ezen kívül háromszáz, virágágyásokkal díszített betontömbbel akadályozzák meg, hogy dzsihadista támadók kamionos merényletet próbáljanak meg végrehajtani a Croisette-en.
Georges-François Leclerc, a dél-franciaországi Alpes-Maritimes megye prefektusa azt közölte, hogy a manchesteri merényletet követően továbberősítették a biztonsági intézkedéseket, de pontos részleteket azokról nem közölt.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!