
Fotó: Urbán Erik OFM/Facebook
Hároméves születésnapját ünnepli áprilisban a Nőileg magazin, ebből az alkalomból indították el a Mutass jó példát! elnevezésű programot. Céljuk, hogy a lap hasábjain olyan személyek történeteit mutassák be, akik nem közéleti szereplésükkel vagy alkotói tevékenységükkel érdemelnek figyelmet, hanem hétköznapi helytállásukkal.
2017. április 05., 12:192017. április 05., 12:19
A verseny egy évig tart, és minden hónapban egy vagy több erdélyi megyében zajlik, illetve az ott élőkre vonatkozik: áprilisban Hargita, májusban Kovászna, júniusban Bihar, júliusban Maros, augusztusban Kolozs, szeptemberben Brassó, Szeben, Fehér és Hunyad, októberben Arad és Temes, novemberben Szatmár, jövő januárban pedig Szilágy, Máramaros és Beszterce megyében keresik a példaképeket.
A jelölési űrlapot a Nőileg magazin közösségi oldaláról lehet letölteni. A verseny és a jelölés magyar nyelven történik, de a jelölt lehet bármely Erdélyben élő, bármely nemzetiséghez, felekezethez tartozó nő és férfi, akinek az életmódja figyelmet érdemel. A jelölés Hargita megyére vonatkozóan április 3. és 16. között lehetséges, az űrlapon fel kell tüntetni a jelölő és a jelölt adatait is. Az elbírálást egy öttagú zsűri végzi, a hónap jelöltjének választott személy a Nőileg magazin címlaposa lesz, és két főre szóló utazást nyer, illetve további két jelölttel készített interjút a magazin honlapján és közösségi oldalán jelenítenek meg. A verseny idején szervezett közönségtalálkozókon több jelöltet is bemutatnak. A jövő áprilisi záróeseményen átadják majd Az év büszkesége! díjat is, valamint a jelölők között minden hónapban 3 féléves előfizetést sorsolnak ki.
Sebestyén Kinga, a Nőileg lapigazgatója elmondta, a hároméves születésnapra mérföldkőként tekint, és örül annak, hogy mára a lelkes és jól összekovácsolódott csapat mellett egy stabil és egyre növekvő olvasótábor is kialakult. A magazin munkatársai végeztek egy felmérést az előfizetők körében, amelyből kiderült, hogy a kultúra, a hagyományok és a szórványban élők történetei a legnépszerűbb témák, a horoszkóp egyáltalán nem érdekli az olvasókat, ezért a következő számtól ki is veszik azt a lapból.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.