
Majdnem három évtizedes szünet után úgy érezték Kern Andrással, szeretnének újra együtt szerepelni – nem csupán filmekben, hanem színházi produkcióban – mondta el Hernádi Judit színésznő hétfőn Sepsiszentgyörgyön a Hitted volna ha? című előadást megelőző sajtótájékoztatón.
A népszerű színésznő a tervek szerint a Szent György Napok keretében is bemutatott produkcióról elmondta, az Orlai Produkciós Iroda kereste meg őket Richard Baer Vegyes érzelmek című komédiájával, ők pedig elvállalták a felkínált szerepeket.
Mivel gyengének találták a címet, megváltoztatták azt, így alakult a Vegyes érzelmek a Hitted volna ha? kérdéssé, amelyet az eredetivel ellentétben inkább láttak figyelemfelkeltőnek. Kern András hozzátette, az előadás nem „a művészet csúcsa”, hanem inkább kommersz jellegű, de ők nagyon szerettek dolgozni benne.
A kamasz Kern András esete a Hamlettel
Arra a kérdésre, hogy a fiatalokat hogyan tudják megszólítani az előadással, Hernádi úgy fogalmazott: ha van kedve valakinek, eljön, ha meg nincs, akkor nem – az ő feladatuk, hogy jól alakítsanak. Kern András hozzáfűzte, nem kötelező a fiataloknak fiatalokról szóló előadást játszani, hiszen senki nem várja el, hogy azonos korú személy mondja el a színpadon, mi történik a néző lelkében, életében. A színész azt sem tartja fontosnak, hogy napjainkban élő emberről szóljon az előadás.
Mint mesélte, ha 1962 táján, 14-15 éves korában azt mondták volna neki, menjen el a Kossuth-díjas Vámos László rendezte Hamletre – amely tulajdonképpen egy 1600-as években élő pasas sztorija és aminek egy 1200-as években élő dán herceg a főszereplője – azt válaszolta volta: „ti hülyék vagytok”. Ezt azonban nem mondta senki, ő pedig odakeveredett a Shakespeare művéből készült előadásra.
„Gábor Miklós színész Hamletje olyan volt, mintha a szavaival, a sorsával odaszólt volna nekem: hé, Kern, itt most az apádról lesz szó. Ezt követően tizenhárom alkalommal néztem végig újra az előadást” – mondta el Kern András.
A Hitted volna, ha? című, Verebes István rendezte előadás erős, 30 éve tartó férfi-nő barátságot mutat be. Grubisics Levente fesztiváligazgató elmondta, a Szent György Napok szervező csapata évek óta nagyon jó szakmai kapcsolatot alakított ki a budapesti Belvárosi Színházzal és az Orlai Produkciós Irodával, korábban már három előadást is elhoztak a város nézőinek, melyek kasszasikernek számítottak.
Zene műfaji határok nélkül
Változatos programkínálattal várják a résztvevőket a hét végén kezdődött, kilenc napig tartó Szent György Napok rendezvénysorozat kulturális és szórakoztató programjai. A rendezvénysorozatot hagyományosan Antal Árpád András polgármester nyitotta meg, beszédében a közösségi erő hatalmáról szólt.
A polgármester a találkozások ünnepeként tartja számon a városnapokat, amikor a szentgyörgyiek megmutatják vendégszeretetüket. A polgármester nemrégiben Brüsszelben, Európa fővárosában járt és mint mondta, hazaérkezésekor érezte, mennyire fontos, ami itthon érezhető.
„Jó volt érezni az itthon pörgését, lüktetését, az emberek a közvetlenségét és azt a szeretet, amit – miután elhagyjuk Erdélyt, Székelyföldet, akár Kárpát-medencét, tőlünk Nyugatra már nem találhatunk meg\"– mondta.
A szervezők izgatottak várták a közönséget, a közel hétszáz résztvevő pedig örömmel fogadta a hegedűművészt. Grubisics Levente elmondta, fél éven át készültek a rendezvényre. „A legizgalmasabb nap számunkra ez a kezdési nap, merthogy ilyenkor mérjük fel, hogy hol tartunk, hogy állt össze az előző fél év munkája\"– mondta a fesztiváligazgató.
Illényi Katica népszerű magyarországi hegedűművész Komolyan vidáman műfaji határok nélkül című, teltházas koncertjét láthatta-hallhatta a közönség a Krisztus király templomban szombat este. A dalok között Illényi Katica személyes történeteit mesélte el, a repertoár pedig a komolyzenei hegedűirodalom gyöngyszemeit vonultatta fel. Illényi Katica komolyzenésznek és vidám zenésznek is tartja magát, mint mondta, gyerekkora óta központi szerepe van életében a zenének, a műfajok váltogatásának pedig komoly oka van.
„Azért nem maradtam csak komolyzenész, mert pont ez a vidámság hiányzott belőle, a közönség iránti közvetlenség. Közlékeny voltam már kisgyerekkoromban, nekem rettentő nehéz megállni a színpadon és mosoly nélkül eljátszani egy komoly művet\"– mondta a hegedűművész. A koncert az Amazing Grace spirituáléval zárult, a közönség állva tapsolta Illényi Katicát és zenekarát. A Szent György napok teljes programja a rendezvény honlapján olvasható.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!