
Fotó: A szerző felvétele
A különféle fogyatékkal élők kirándulásának főszervezője arra is kitért, hogy a gyilkostói kirándulás régóta dédelgetett álma volt. „Amikor a hegyimentők honlapját készítettem, és fizetni akartak, nem fogadtam el a pénzt, hanem humorosan megjegyeztem: aztán majd valamelyik sziklán egyszer »lógassatok le«, hadd érezhessem meg egyszer én is, amit ti” – magyarázta. Nem is remélte volna, hogy a hegyimentők komolyan gondolják a humoros ugratást.
Szekéren és tolókocsin
Kiderült ugyanis, hogy Mezei Attila álma nem kivitelezhetetlen: egy kis szervezéssel és kemény elhatározással tolókocsival is fel lehet jutni a hegy tetejére. Így történhetett meg, hogy két autóbusznyi sérült személy és kísérője a baptista egyház keretében működő Barnabás Alapítvány és helyi szponzorok támogatásával nekivágott tegnap délelőtt a nagy kalandnak. A baptista imaház udvaráról induló gyeregyószentmiklósi csapathoz csíkszeredai, illetve marosvásárhelyi sérültek is társultak. A társaság az autóbuszokkal a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett ortodox kápolnáig ment, itt négy lovas szekér és a hegyimentők várták őket, hogy továbbhaladhassanak úti céljuk felé, a Cifra-nyeregbe. A mozgássérültek némelyikét tolókocsival, másokat anélkül a szekerekre segítették a hegyimentők, aki pedig járni tudott, gyalogosan vágott neki az útnak. Szigyártó Sándort például három hegyimentő tolta a kerekes székében, mert az volt az óhaja, hogy ahol elmegy a tolókocsi, ott inkább abban közlekedne. „Csak a mocsaras részen kértem, hogy tegyenek fel valamelyik szekérre, mert ott valóban lehetetlenség volt átkelni” – magyarázta Sándor bácsi, aki azt is kifejtette, hogy a hegyimentőknek három helyen kellett átemelniük őt keresztbe borult fákon, ami nem lehetett könnyű feladat, még „a keménykötésű, kisportolt fiatalembereknek” sem.
Csúszós terepen
Az eredeti cél a Gyilkos-kő volt, ám a reggeliben szemerkélő eső csúszóssá tette a hegyi ösvényt, és a hegyimentők nem vállalták a kockázatot. „Célunk, hogy élményben részesítsük a sérülteket” – szögezte le Bögözi Gábor, a Dancurás hegyimentő csapat vezetője, aki a hegyi terepen való közlekedésben segítette tizenkét fős csapatával, illetve az EKE-tagokkal a kirándulókat. A Cifra-nyeregben elköltött tízórai után kimentek a sziklaperemre, ahonnan megcsodálhatták a Békás-szoros kezdetén a szerpentint, és szemben az Oltárkőt. „A sziklaperem felé tartó ösvényen kicsit izgultam, mert sok volt az akadály. Csúszós ágakon, feldőlt fákon kellett áthaladnunk, de nem féltem, mert mindvégig éreztem, biztos kezekben vagyok” – magyarázta Kormánszky Attila, a gyergyószentmiklósi mozgássérültek egyesületének elnöke. Kormánszkynak nem volt mitől tartania, hiszen a szikla tetején is három hegyimentő tartotta. „Abszolút biztonságban voltam” – szögezte le. Miután mindenki kedvére szemlélődött, ismét a Cifra-nyeregben rögtönzött „alaptáborba” tértek, ahol már várta őket a babgulyás és a vöröshagyma. A jó ebéd mellé pedig jó muzsikát Novák Zsolt baptista missziós lelkész szolgáltatott tangóharmonikával.
Életét adta felesége megmentéséért
Teste melegével mentette meg felesége és barátja életét a Washington állambeli Rainer-hegyen hirtelen támadt júniusi hóviharban egy hegymászó, miközben ő halálra fagyott. A román származású, Seattle-ben élő társaság, Eduard Burceag, felesége és barátjuk gyakorlott mászók voltak. A trió a 4392 méter magas csúcs meghódítására készült, amikor lecsapott rájuk a száz kilométeres szélviharral és sűrű hóeséssel tomboló vihar. Amikor rájöttek, hogy nem találnak vissza a menedékházhoz, gödröt ástak a kezükkel a hóban. Burceag feküdt a mélyedés aljára, felesége és barátja pedig rákucorodtak. Hiába könyörögtek neki, hogy cseréljenek helyet, a 31 éves férfi azt mondta, nincs rá szükség, mert jól van. Amikor rájuk bukkantak, és a menedékházhoz szállították őket, már nem sikerült a férjet újraéleszteni. Eduard Burceag nyolc éve települt át hazájából az Egyesült Államokba, egy seattle-i informatikai cégnél dolgozott. Egyébként a hét elején a szélsőséges időjárás Amerika-szerte követelt halálos áldozatokat.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.