Hegyen-völgyön tolókocsival

A különféle fogyatékkal élők kirándulásának főszervezője arra is kitért, hogy a gyilkostói kirándulás régóta dédelgetett álma volt. „Amikor a hegyimentők honlapját készítettem, és fizetni akartak, nem fogadtam el a pénzt, hanem humorosan megjegyeztem: aztán majd valamelyik sziklán egyszer »lógassatok le«, hadd érezhessem meg egyszer én is, amit ti” – magyarázta. Nem is remélte volna, hogy a hegyimentők komolyan gondolják a humoros ugratást.

Szekéren és tolókocsin
Kiderült ugyanis, hogy Mezei Attila álma nem kivitelezhetetlen: egy kis szervezéssel és kemény elhatározással tolókocsival is fel lehet jutni a hegy tetejére. Így történhetett meg, hogy két autóbusznyi sérült személy és kísérője a baptista egyház keretében működő Barnabás Alapítvány és helyi szponzorok támogatásával nekivágott tegnap délelőtt a nagy kalandnak. A baptista imaház udvaráról induló gyeregyószentmiklósi csapathoz csíkszeredai, illetve marosvásárhelyi sérültek is társultak. A társaság az autóbuszokkal a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett ortodox kápolnáig ment, itt négy lovas szekér és a hegyimentők várták őket, hogy továbbhaladhassanak úti céljuk felé, a Cifra-nyeregbe. A mozgássérültek némelyikét tolókocsival, másokat anélkül a szekerekre segítették a hegyimentők, aki pedig járni tudott, gyalogosan vágott neki az útnak. Szigyártó Sándort például három hegyimentő tolta a kerekes székében, mert az volt az óhaja, hogy ahol elmegy a tolókocsi, ott inkább abban közlekedne. „Csak a mocsaras részen kértem, hogy tegyenek fel valamelyik szekérre, mert ott valóban lehetetlenség volt átkelni” – magyarázta  Sándor bácsi, aki azt is kifejtette, hogy a hegyimentőknek három helyen kellett átemelniük őt keresztbe borult fákon, ami nem lehetett könnyű feladat, még „a keménykötésű, kisportolt fiatalembereknek” sem.

Csúszós terepen
Az eredeti cél a Gyilkos-kő volt, ám a reggeliben szemerkélő eső csúszóssá tette a hegyi ösvényt, és a hegyimentők nem vállalták a kockázatot. „Célunk, hogy élményben részesítsük a sérülteket” – szögezte le Bögözi Gábor, a Dancurás hegyimentő csapat vezetője, aki a hegyi terepen való közlekedésben segítette tizenkét fős csapatával, illetve az EKE-tagokkal a kirándulókat. A Cifra-nyeregben elköltött tízórai után kimentek a sziklaperemre, ahonnan megcsodálhatták a Békás-szoros kezdetén a szerpentint, és szemben az Oltárkőt. „A sziklaperem felé tartó ösvényen kicsit izgultam, mert sok volt az akadály. Csúszós ágakon, feldőlt fákon kellett áthaladnunk, de nem féltem, mert mindvégig éreztem, biztos kezekben vagyok” – magyarázta Kormánszky Attila, a gyergyószentmiklósi mozgássérültek egyesületének elnöke. Kormánszkynak nem volt mitől tartania, hiszen a szikla tetején is három hegyimentő tartotta. „Abszolút biztonságban voltam” – szögezte le. Miután mindenki kedvére szemlélődött, ismét a Cifra-nyeregben rögtönzött „alaptáborba” tértek, ahol már várta őket a babgulyás és a vöröshagyma. A jó ebéd mellé pedig jó muzsikát Novák Zsolt baptista missziós lelkész szolgáltatott tangóharmonikával.

Életét adta felesége megmentéséért
Teste melegével mentette meg felesége és barátja életét a Washington állambeli Rainer-hegyen hirtelen támadt júniusi hóviharban egy hegymászó, miközben ő halálra fagyott. A román származású, Seattle-ben élő társaság, Eduard Burceag, felesége és barátjuk gyakorlott mászók voltak. A trió a 4392 méter magas csúcs meghódítására készült, amikor lecsapott rájuk a száz kilométeres szélviharral és sűrű hóeséssel tomboló vihar. Amikor rájöttek, hogy nem találnak vissza a menedékházhoz, gödröt ástak a kezükkel a hóban. Burceag feküdt a mélyedés aljára, felesége és barátja pedig rákucorodtak. Hiába könyörögtek neki, hogy cseréljenek helyet, a 31 éves férfi azt mondta, nincs rá szükség, mert jól van. Amikor rájuk bukkantak, és a menedékházhoz szállították őket, már nem sikerült a férjet újraéleszteni. Eduard Burceag nyolc éve települt át hazájából az Egyesült Államokba, egy seattle-i informatikai cégnél dolgozott. Egyébként a hét elején a szélsőséges időjárás Amerika-szerte követelt halálos áldozatokat.