
Fotó: Rompres
2008. május 26., 00:002008. május 26., 00:00
A második helyen az ukrán Ani Lorak (230 pont), a harmadikon pedig a görög Kalomira (218 pont) végzett.
Az 1956-ban indult fesztivál történetében először fordul elő, hogy orosz versenyző arat diadalt. Bilan győzelmének köszönhetően jövőre Moszkva látja vendégül a dalversenyt. „Oroszországra, és nem csak az orosz dalra szavaztak az Eurovíziós Dalfesztivál nézői” – mondta a sikeres verseny után Gyima Bilan. „Történelmet írtunk, én vagyok az első magyar, aki nyert az Eurovíziós Dalfesztiválon – reagált a győzelemre Edvin Marton az MTI-nek az előadás után. Hozzátette, nagyon különleges produkciót alkotott a vegyes csapat.
A Magyarországot képviselő Csézy nem jutott be a döntőbe. A Gyertyaláng (Candlelight) című dal annak ellenére sem hozott sikert a magyar énekesnőnek a csütörtöki középdöntőben, hogy korábban az angol fogadóirodák és a magyar rajongók is döntő-esélyesként tekintettek rá. A Nico és Vlad által előadott román dal viszont bejutott a fináléba, és ott végül a 20. helyen zárt. A Világ szélén című szerzemény azonban megkapta szöveg- és dalírók különdíját.
Tavaly a szerbiai Marija Serifovics győzött a fesztiválon, a Molitva (Imádság) című dallal. Írország, amelynek képviselője idén nem jutott be a döntőbe, összesen hét alkalommal nyerte meg az Eurovíziós Dalfesztivált. Három ország – Franciaország, Nagy-Britannia és Luxemburg – egyaránt ötször hódította el a fődíjat. n Hírösszefoglaló
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.