2011. november 29., 09:012011. november 29., 09:01
A Gigerli dalai december 6-án 12 óra 6 perctől (12.06/12:06) érhetők el a zenekar honlapjáról, a www.hs7.hu-ról. A HS7 decemberben klubturnén mutatja be az új dalokat. Az együttes Mikulás-csomagja az első, kizárólag új számokat tartalmazó megjelenése 2008 óta; Szűcs Krisztián és csapata a HS7 15. születésnapján tavaly egy válogatásalbummal jelentkezett – tájékoztatta a zenekar sajtóügynöksége hétfőn az MTI-t. Mint írták, az új EP címadó dala, a Gigerli táncos „dzsentridiszkó”, amelyet a többek közt a PASO-ból ismert Subicz Gábor irányításával hangszerelt fúvósszekció tesz feszessé.
A második, A réten című szám lassabb, feszültebb. A harmadik, a Soha többet ne mondd nekem, hogy három című dalt eredetileg a Péterfy Bori & Love Band 2B című lemezére írta Szűcs Krisztián, ám az eredeti dalból a szerzői elképzeléstől nagyon eltérő verzió készült, így a dalszerző-énekes és zenekara úgy gondolta, az eredeti változatot is meg kell ismernie a közönségnek.
A Heaven Street Seven jövőre új stúdióalbumot készül kiadni, ez a tervek szerint két önálló, egyenként öt-hatszámos blokkból áll majd, és két kisebb csomagként, zenedobozként, két EP-ként, de egy komplett albumként is értelmezhető lesz. A HS7 december 9-én a debreceni Lovardában, 10-én a soproni Hangárban, 17-én a veszprémi Expresszóban, 27-én a paksi Bongó Caféban, 28-án Pécsett, a Pécsi Est Caféban és 29-én Budapesten, a Barba Negra Music Clubban lesz hallható és látható.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).