2009. július 30., 10:062009. július 30., 10:06
Az orvost egyelőre nem nyilvánították gyanúsítottnak. Korábban a nyomozók kikérdezték, s házkutatást tartottak a többi orvosnál is, akik az elmúlt évek során Michael Jacksont kezelték. Az 51 éves Conrad Murray májusban lett Michael Jackson orvosa, s a tervek szerint elkísérte volna a sztárt a júliusban kezdődő londoni koncertsorozatára is. Június 25-én Michael Jackson ágya mellett volt, próbálta újraéleszteni a sztárt, mielőtt azt egy Los Angeles-i kórházba szállították, s halottnak nyilvánították. Az orvos „fő állomáshelye” Los Angelesben van, ám Kalifornián kívül Nevadában és Texasban is praktizál.
Múlt héten a Los Angeles-i rendőrség és a DEA ügynökei házkutatást tartottak Conrad Murray houstoni házában. Bírósági feljegyzések szerint arra kerestek bizonyítékokat, hogy elkövethetett-e az orvos emberölést. A toxikológiai vizsgálat eredményei még váratnak magukra, ám a nyomozók a vizsgálat során abból indulnak ki, hogy egy erős klinikai altatószer, a propofol okozhatta az énekes szívmegállását. Feltételezések szerint Michael Jackson két éven át alkalmazta a készítményt. Egy magát megnevezni nem kívánó rendőrségi forrás szerint a nyomozók most arra keresik a választ, hogy hány orvos adta be a szert Michael Jacksonnak.
Az illető szerint Jackson rendszeresen kapta a propofolt: az orvos bekötötte az intravénás infúziót, amikor az énekes aludni kívánt, s beszüntette a gyógyszer adagolását, amikor a sztár fel akart ébredni. Michael Jackson halálának napján Conrad Murray valamikor éjfél után kötötte be az infúziót. Edward Chernoff, Conrad Murray ügyvédje azt nyilatkozta, hogy az orvos nem írt fel, vagy adott be semmi olyat, ami megölhette Michael Jacksont. Az ügyvéd nem kívánt reagálni a rendőrségi forrás szavaira, mondván, hogy „nem kommentálunk pletykákat, burkolt utalásokat vagy névtelen nyilatkozatokat”.
Edward Chernoff szerint az orvos június 25. reggelén lelt rá Michael Jackson hálószobájában az eszméletlen énekesre. Az orvos megpróbálta újraéleszteni, egyik kezével szívmaszszázst végezve, a másikkal pedig az énekes hátát támasztotta. A névtelenséget kérő rendőrségi forrás elárult részleteket arról is, hogyan élt az énekes a halála előtti hetekben, leírta Jackson hálószobáját, ahol infúziós felszerelést, s három oxigénpalackot fedeztek fel. További 15 oxigénpalack volt a testőrök szobájában. A propofol nem alkalmazható altatószerként. Mivel a készítmény elnyomja a légzést, csökkenti a szívverés frekvenciáját és a vérnyomást, ezért a propofolt csupán kórházban, megfelelően képzett személy alkalmazhatja.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.