
2013. március 20., 06:412013. március 20., 06:41
Sajtóértesülések szerint a könyv alapjául szolgáló dokumentumokat kereshették. Jó hírnév megsértése miatt ugyanis polgári pert indított Stohl András színész és Szalai Vivien újságíró ellen a budapesti fegyház és börtön.
Az első tárgyalást május 23-ára tűzték ki. Ha a nemzeti nyomozóiroda nemzetközi bűnözés elleni osztálya által indított nyomozás eredménnyel jár, az két évig terjedő szabadságvesztést jelenthet Stohl András számára. A könyv állításait hevesen támadta a büntetés-végrehajtás országos parancsnoksága. A Budapest környéki törvényszék szóvivője korábban közölte, a felperes annak megállapítását kéri, hogy a korábban öt hónapot börtönben töltő Stohl, illetve a színész ott szerzett „élményeit” könyvbe foglaló újságíró a kötetben szereplő valótlan állításokkal megsértették a budapesti fegyház és börtön jó hírnévhez fűződő jogát. A kereset szerint a tavaly ősszel megjelent könyv a felperes társadalmi megítélését is hátrányosan érinti. Stohl Andrást 2010. május 8-án a Budapestről Fót felé vezető úton gépkocsijával áttért a szemközti sávba, és összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben négyen sérültek meg, egyikük súlyosan.
A színészt súlyos testi sérülést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt a másodfokon eljáró bíróság tíz hónapos börtönbüntetésre ítélte. Jó magaviselete miatt öt hónap letöltése után tavaly március 5-én feltételesen szabadult. Stohl a rácsok mögötti élményeiről börtönnaplót vezetett, ez alapján írta meg a Magyar börtönpokol című, az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent könyvet Szalai Vivien.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.