2011. szeptember 29., 09:022011. szeptember 29., 09:02
A Spritz Café vezetője, Kiss-Budai Tibor a kóstoláshoz szükséges kenyér mellett idén körülbelül 200 adag zakuszkát is felajánlott a kedves közönségnek a saját, aznapi főztjéből. A II. Zakuszkológiai Csúcstalálkozón a közönség lesz a versenyző és a zsűri is egyben: mindenkinek legalább egy üveggel és egy recepttel kell jönni, ez a belépő. Akár saját, akár ismerősök, rokonok főztjével egyaránt versenybe lehet szállni, a receptekből kiállítást szerveznek, és aki szeretné, rövid bemutatót is tarthat mellé, egy történettel, poénnal „dúsítva” saját esélyeit. A szervezők a közönségszavazatok alapján az első három zakuszka tulajdonosát külön díjazzák, ezért aki több zakuszkát hoz, az több szavazatot tud begyűjteni. Minden résztvevő emléklapban és díjakban részesül, az eseményt október 8-án, szombaton este hét órától szervezik.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).