2010. augusztus 05., 10:392010. augusztus 05., 10:39
Tóth Tibor elmondta: a román rendszámú, fagyasztott áfonyát szállító kamion sofőrje beszorult a roncsba, őt a kisújszállási tűzoltók vágták ki a járműből, majd a mentők – az elsődleges információkkal ellentétben – nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülésekkel szállították kórházba. Utasának mindössze a szája repedt fel, őt a helyszínen ellátták – tette hozzá.
Nem súlyos annak a nőnek az állapota sem, aki férjével együtt éppen a nyerges vontató által megrongált hálószobában aludt a baleset bekövetkezésekor – ismertette Tóth Tibor. Elmondta: az ütközéskor a ház gázvezetéke is megsérült, ezért elővigyázatosságból 200 méteres körzetben kiürítették a környékbeli épületeket.
Ez az intézkedés összesen 18 ingatlant és 25 embert érintett, akik a gázművek szakembereinek kiérkezését és házaik átszellőztetését követően kora reggel visszatérhettek otthonaikba. A vontató egyébként abba a szobába hajtott be, melyben két gyermek szokott aludni. Ők most a nagyszüleiknél töltötték az éjszakát.
Forrás: TV2
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.