
2009. február 06., 11:182009. február 06., 11:18
A járattörlések budapesti légijáratokat is érintenek. A hét eleji, brit mércével mérve hatalmas dél-angliai és londoni hóesés után ezúttal Anglia középső és nyugati vidékeit, valamint Walest borította be csütörtök délelőttre 20 centiméternyi hó. Több nagy repülőtéren leállt a forgalom, köztük a Londont kiszolgáló, a brit fővárostól északnyugatra fekvő Lutonon is, amelyet még éppen érintett az Angliát elérő újabb hófront.
A Lutonon a Wizz Air légitársaság reggeli budapesti járatát is törölték. A walesi határon fekvő nyugat-angliai nagyvárosban, Bristolban teljesen leállt a közlekedés, nem jártak a városi buszok. A walesi főváros, Cardiff nemzetközi repülőterét is lezárták, és Walesben több száz iskolában szünetelt a tanítás. Komoly mennyiségű hó esett csütörtökön Észak-Írországban is; a belfasti repülőteret szintén le kellett zárni. A havazás érintette a közép- és észak-angliai nagyvárosokat, köztük Birminghamet és Manchestert is.
Csütörtökön a birminghami repülőtér sem működött. Az ilyen tartós hidegre és havazásra felkészületlen országban most már fogytán van az utak szórására használt síkosságmentesítő anyag; a helyi tanácsoknak átlagosan három napra elegendő készletük maradt. A hatóságokat sok bírálat éri amiatt, hogy a hét eleje óta tartó havazás teljes felfordulást okozott az ország életében.
Az ellenzéki liberális demokraták parlamenti felszólalás keretében Kelet-Európával példálóztak, mondván: a transzszibériai expressz mínusz 40 fokban is zavartalanul közlekedik, miközben London életében néhány centi hó káoszt okozott. Boris Johnson, London konzervatív polgármestere azonban kijelentette: ilyen időjárás átlagosan két évtizedenként fordul elő Angliában, és azért nem érdemes komoly hóeltakarító gépállományt vásárolni, hogy a járművek „húsz évig a garázsban álljanak”.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.