Hirdetés

Hatalmas léggömbök a magasban

Újfent megszervezik az ország egyetlen hőlégballon-fesztiválját a Mezőhavas lábánál, Vármezőn szeptember 25–27. között. 

Gligor Róbert László

2015. szeptember 15., 12:552015. szeptember 15., 12:55

Bár már csak tíz nap van az esemény kezdetéig, még mindig nem tudni, hány csapat emelkedik majd a magasba – mondta el Kádár Levente főszervező. „Igazából csak akkor körvonalazódik a fesztivál, amikor véglegessé válik a támogatók listája és az, hogy hány csapat vesz részt. E két tényezőből kiindulva tudunk igazán »ráhajtani« a rendezvényszervezésre, addig minden csak beszélgetések, kérdések és válaszok szintjén marad” – ecsetelte a főszervező.

Óriási az érdeklődés

Míg a szervezőknek ezer aprósággal kell foglalkozniuk a rendezvény előtt, addig a kívülállót és kíváncsiskodót főleg csak a „főszereplő”, a hőlégballon érdekli. Ám azt is tudni kell előre – mondta el Kádár Levente –, hogy nem minden Vármezőre érkező turistát tudnak kiszolgálni azzal, hogy kosárba ülhet, és a magasba emelkedhet. Ehhez ugyanis előzetes bejelentkezés szükséges, és sokan szerepelnek már jó ideje a listán. Így például január elején jelentkeztek az első repülni vágyók, akik tavaly hoppon, azaz a földön maradtak, hiába érkeztek meg az ország másik sarkából, nem jutott nekik hely.

Kádár Levente szerint a be nem jelentkezett vendégeknek kevés esélyük van, hogy hőlégballonnal a vidék fölött repülhessenek. Viszont mégsem kell lemondani az élményről, mert megtörténik, hogy az előzetesen bejelentkezők közül egyesek visszamondják a felszállást. „Olyan eset is adódik, hogy egyes ballonok nagyobb kosárral érkeznek, így két-három személlyel többen utazhatnak” – hívta fel a figyelmet a főszervező. Azt is megtudtuk, a legtávolabbi érdeklődők Londonból valók, de Magyarországról is jelentkeztek turisták kimondottan erre a programra, míg hazánkból rengeteg helyről érkeznek: Jászvásárról, Temesvárról, Máramarosból, Tulceából. Sokakat vonz a rendezvény a fővárosból is, hiszen Romániában „páratlan”, egyedi rendezvényről van szó.

Nem egyszerű a hőlégballonozás

A léggömbökkel nem olyan egyszerű navigálni, mint ahogyan a földről nézve gondolnánk. Azt sem sokan tudják, mi szükséges ahhoz, hogy egy léggömb felemelkedhessen. Az illető csapatnak ballonpilóta-engedéllyel, a hőlégballonnak kötelező biztosítással és érvényes műszaki vizsgálattal, a pilótának orvosi igazolvánnyal és repülési engedélylyel kell rendelkeznie. Utóbbit nem könnyű megszerezni, rengeteget kell tanulni és vizsgázni, hogy valaki pilóta lehessen.

Azt, hogy ki ülhet kosárba, hogy az illető fizikai és mentális állapota megfelelő-e, a pilótának kell eldöntenie, rá hárul minden felelősség. És repülni sem lehet akármikor a forró levegővel magasba emelt alkalmatosságokkal. Így aki magasba szeretne emelkedni Vármezőn, vagy legalább élvezni szeretné a látványt, annak jó megjegyeznie: a hatalmas ballonok szeptember 25–27. között, azaz pénteken, szombaton és vasárnap reggel hét óra tájban, illetve délután 17–18 óra tájban engedhetők fel, amikor a hegyekből érkező légáramlatok lecsendesednek.

Külföldi csapatok érkeznek

Kádár Leventétől megtudtuk, idén Lengyelországból, Ukrajnából, a Moldovai Köztársaságból, Szlovákiából érkeznek résztvevők, de várják a visszajelzést a belga, holland, szerbiai csapatoktól. Az is csodálatos lesz, amikor a hatalmas ponyvákat kiterítik a mezőn, a gömböket elkezdik gázzal melegített levegővel feltölteni, a kosarakat ráerősíteni, a monstrumot kikötni, majd alkalmas időben a magasba engedni, hogy végigszálljon a hegyek-dombok fölött. Akinek pedig nem jut hely a kosarakban, az kipróbálhatja vagy megcsodálhatja a siklószárnyat és sportrepülőt. A gyermekeknek is szerveznek programokat, esténként pedig koncerteket ígérnek a szervezők, és ha tervük sikerül, meglepetéssel is szolgálni fognak – tette hozzá Kádár Levente.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés