
2012. szeptember 25., 08:372012. szeptember 25., 08:37
A károsultak sem riasztó, sem csapda segítségével nem tudták felvenni a harcot a nyestekkel. Az önkormányzat a varjúriasztásban sikeres Rara Avis Egyesülethez fordult. Kelemen László, a civil szervezet elnöke a Krónikának elmondta, összeállítottak egy ütemtervet és költségvetést, ám a városatyák végül úgy döntöttek, a magánterületeken kárt okozó nyestek befogására nem tudnak közpénzt költeni.
„Ennek ellenére belevágunk, hiszen a város sokszor volt a partnerünk, most szükség van a munkánkra” – mondta Kelemen László, aki arra kéri az érintetteket, jelezzék, ha a környéken nyestet láttak, vagy ha kárt okozott nekik az apró ragadozó. Nem találunk fel semmi újat azzal, hogy akárcsak külföldön, a nyesteket csapdával befogjuk, majd 15-20 kilométeres távolságban, a természetes élőhelyükön egy bükkerdőben elengedjük, mondta a civil szervezet vezetője.
Kelemen hozzátette, idén már nyáron is kénytelenek voltak a varjúriasztással foglalkozni, mert a vándormadarak egy része fészket rakott a városban, és tavasszal nem vonult tovább. A belvárosi parkból sikerült távol tartani a varjakat, céluk, hogy az egész város területéről elhajtsák a hangoskodó és piszkoló madársereget.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.