Repülőgép-balesetben súlyosan megsérült Harrison Ford amerikai színész, amikor csütörtökön a Santa Monica-i repülőtérről felszállva lezuhant egy Los Angeles-i golfpályán – közölte szóvivője, hozzátéve, hogy a színész nincs életveszélyben, és „teljesen fel fog épülni”.
2015. március 06., 13:332015. március 06., 13:33
A 72 éves Ford fejsérüléseket szenvedett. Egyedül ki tudott mászni a gépből. Golfozók azonnal a segítségére siettek, elsősegélyt nyújtottak neki, és hívták a mentőket, akik egy közeli kórházba vitték. Ezekről a részletekről a rendőrség és a tűzoltók számoltak be, anélkül, hogy megerősítették volna: Harrison Fordról van szó.
Ford egy kétüléses, világháborús harci repülőgéppel szállt fel egyedül csütörtök kora délután. Alig repült egy fél mérföldnyit, amikor értesítette a repülőteret, hogy meghibásodott a gép motorja, ezért visszafordul.
A repülőtérig már nem jutott el, de ügyelve arra, hogy ne lakott területre zuhanjon, a gépet egy golfpálya fölé irányította, ahol már olyan alacsonyan repült, hogy a gép egy fa koronájába ütközött, majd lezuhant és hátára fordulva ért talajt – derült ki Ina Treciokas, Ford szóvivője, szemtanúk, valamint a repülésügyi hatóság szóvivője szavaiból.
Ford gépét a Ryan Aeronautical cég gyártotta 1942-ben. A repülőtér egyik tisztségviselője közölte, hogy Harrison Ford „mint hihetetlenül tapasztalt pilóta remekül hajtotta végre a kényszerleszállást, legalább olyan bravúrt csinált, mint amilyeneket számos kalandfilmjében”.
A színésznek van repülőgép- és helikoptervezetői engedélye is. Részt vett sok kutató-mentő akcióban, és kedvtelésből repül. 1999-ben volt egy helikopterbalesete Los Angelestől északra. 2000-ben helikopterrel megmentett egy betegségtől legyengült hegymászót, 2001-ben pedig egy elveszett cserkészfiút.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!