Hirdetés

Háromszéki összefogás a fagyoskodókért

Több száz embert mozgósított szombaton éjszaka Sepsiszentgyörgyön a Máltai Szeretetszolgálat felhívása, hogy segítsenek azoknak, akik a szabadban vagy fűtetlen helyen töltik az éjszakát. 

Bíró Blanka

2017. január 08., 16:552017. január 08., 16:55

A Facebookon közölt felhívásra több tucat felajánlás érkezett, a szentgyörgyiek élelmet, meleg ruhát és pokrócokat ajánlottak fel. Tischler Ferenc, a szeretetszolgálat országos főtitkára, helyi tanácstag lapunknak elmondta, este nyolc órakor körül döntötték el, hogy meleg teát, pokrócot visznek a rászorulóknak, ami a kegyetlen fagyban életmentő lehet. A közösségi oldalra beírt felhívás után viszont annyi felajánlás érkezett, hogy egész éjszaka gyűjtötték és hordták ki az élelmet, a meleg ruhát. Éjfél után már nem is fogadtak el adományokat, csak szétosztották a meglévőket, ám azt tervezik, hogy az akciót néhány hét múlva megismétlik, akkor úgy szerveznék, hogy az adakozók, ha akarnak, személyesen találkozhassanak a rászorulókkal.

Tishler elmondta, elsőként azokhoz mentek, akik a nagy hidegben a fűtetlen kunyhóikból néha bevonulnak az éjszakai szállásra, de aztán mégis hazamennek, mert kötődnek az otthonukhoz. Ők általában a különböző vállalatok, például a vasút által hátrahagyott kalibákban élnek, ahol sem villany, sem fűtési lehetőség nincs. „Nagy örömet szereztünk. Olyan is akadt, aki már egy féléve nem evett süteményt” – mondta meghatódva Tischler.

Sepsiszentgyörgyön ugyanakkor az Andrei Mureșanu Színház is előrukkolt egy sajátos humanitárius akcióval: ezen a héten a teátrum öltözőjéből lehet téli ruhákat elvinni, és aki segíteni akar, be is vihet meleg ruhákat. A kampány kezdeményezője, Anna Maria Popa színházigazgató elmondta, naponta 9- 16 óra között nyitják meg az öltözőt, és állványokra teszik az elvihető téli ruhát. Néhány óra alatt több mint húsz bundát gyűjtöttek az adakozóktól, ezeket kitisztították, és hétfőn elvihetik a rászorulók. Az akciót a Facebookon is népszerűsítik.

Kézdivásárhelyen is adakoztak a rászorulóknak: kevesebb mint egy óra alatt fogyott el az a 400 adag étel, amelyet szombaton osztottak szét a céhes város főterén. Az Újévi meleg étel elnevezésű eseményt Héjja Tamás harmadik alkalommal szervezte meg, az akció elsődleges célja a közösségépítés.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés