Hirdetés

Háromezer székely ruha az Ezer Székely Leány Napján

Népviseletbe öltözött leányoktól, legényektől, kisgyerekes családoktól, sőt nagyszülőkkel érkező unokáktól volt hangos Csíkszereda és Csíksomlyó hegye szombaton. Az Ezer Székely Leány Napján jelentősen nőtt idén is a népviseletbe öltözők száma: szombaton délután a csíksomlyói Nyeregben már 2135 székely ruhába öltözött leány és asszony regisztrált, de a férfiak, fiúk száma is elérte a 938-at.

Szőcs Lóránt

Szabó Kamilla-Mária

2014. július 06., 19:412014. július 06., 19:41

A csíkszéki falvak fiataljai az Ezer Székely Leány Napjára minden évben szekereken, énekelve vonulnak a megyeszékhelyig, hogy ott közösen ünnepelhessenek. Idén sem volt ez másképp a csíkbánkfalvi fiatalok esetében sem, hiszen egy szekérre sorakoztak fel a népviseletbe öltözött ifjak, a falu határában hozzájuk csatlakozott egy Csík­szentgyörgyről, illetve két Csík­menaságról induló szekér is.

A több mint hatvan Csíkszentgyörgy községbeli székely ruhás leány és legény az előző évhez képest később, valamivel fél hét után indult Csíkszereda felé. Mindszent és Szentlélek érintésével kilenckor érkeztek Csíkszeredába, ahol énekelve vonultak a Szabadság térre.

Viselkedni is kell a viseletben
Miután az ünneplők eljárták a közös táncot, újra szekerekre szálltak, és énekszóval vonultak végig a Szabadság térről, a Márton Áron utcán és a Szék útján, majd 11 órától részt vettek a csíksomlyói kegytemplomban kezdődő szentmisén.

Idén az ünnepi szentmisét Böjte Csaba ferences rendi szerzetes celebrálta. Beszédében a békességre buzdított, arra ösztönzött, hogy Isten békéjéből töltődjünk fel, és vigyük ezt a lelkiállapotot magunkkal, hiszen Jézus Krisztus sem volt elégedetlen soha, még azok számára is bocsánatot kért, akik őt meghurcolták, és halálra kínozták.

Közben egyre inkább benépesedett a csíksomlyói Nyereg is: voltak, akik az árnyékban hűsöltek, mások a kézműves vásár asztalai között sétáltak, rég nem látott ismerősökkel beszélgettek, vagy éppen lángossal, kürtőskaláccsal csillapították éhségüket. A Nyeregben a megnyitót ezúttal Fábián László, Csíkszentsimon polgármestere tartotta, mivel a rendezvénynek idén ez a település volt a tiszteletbeli házigazdája, a kiérkező csapatokat is a község fúvószenekarának muzsikája fogadta.

A község vezetője arra figyelmeztetett, hogy folytatni kell elődeink példáját, mivel nem a ruha teszi az embert, a viseletben meg kell tanulni viselkedni is, a kultúrát, amit elődeinktől kaptuk, meg kell élnünk, hogy tovább tudjuk adni utódainknak.

A főszervező csíkszeredai önkormányzat nevében Ráduly Róbert Kálmán polgármester szólalt fel, ő is az elődöket méltatta, akik 1931-ben útjára indították a népünnepélyt. Szerinte tőlük azt tanulhatjuk, hogy nincs a város falu nélkül, hogy az egyházi és világi létformák együvé tartoznak, és, hogy nincs értelme a férfi életének, ha a nő hiányzik belőle. „A nők tartják a lelket a családban, és elsősorban ők szokták a hagyományt is továbbéltetni” – mondta.

Élmény idősnek, fiatalnak

A szentmisét követően a Nyeregben nemcsak a csíkszékiek, hanem a távolabbról érkezők is megtalálták a számukra kellemes elfoglaltságot. A hagyományőrző néptánccsoportok előadását szemlélő gyergyóditrói Bíró Zsuzsanna például édesanyjával és testvérével jött az eseményre. „Ritka alkalom, hogy együtt lehet a család: a húgom Debrecenből érkezett haza. Ez az első alkalom, hogy részt veszek a rendezvényen, de úgy gondoltam, hogy ez tartalmas együttlét lehet a családunknak” – osztotta meg véleményét lapunkkal a ditrói tanár.

A háromszéki Gelencéről közel negyven fiatal érkezett Pap Erzsébet Kinga helyi óvónő szervezésében. Mint tőle megtudtuk, már öt éve, hogy rendszeresen járnak az Ezer Székely Leány Napjára. „Szeretném, ha a fiatalok is megszeretnék a népzenét, a néptáncot, a népviseletet, megtapasztalnák a közösség összetartó erejét” – mutatott rá az óvodapedagógus.

Az idősebb korosztály tagjai is szép számban képviseltették magukat az ifjú székelyek között. Péter Ilona Madéfalváról érkezett népviseletben az ünnepre, elmondása szerint 63 évesen is nagyon jól érezte magát a fiatal leányok között. „Nagyon szépnek találom ezt a találkozót. Jó, hogy évről évre szervezhetnek ilyen rendezvényeket, hiszen a kommunizmus idején, a fiatalságunk éveiben mi nem tehettük” – mondta Péter Ilona.

Gál István Csíkszentmártonról unokáival együtt érkezett a szombati eseményre. A 70 éves férfi elmondta, nemcsak július első hétvégéjén, hanem pünkösdkor is felöltik a székely ruhát, így érkeznek Csíksomlyóra. Unokája, a 12 éves Gál Katalin elmondta, szívesen veszi fel ilyenkor a székely ruhát, annál is inkább, mert ezenkívül kevés alkalom adatik arra, hogy viselhesse.

Csíkcsicsóról 130-an érkeztek szekerekkel. A 17 éves Kelemen Istvánt barátai győzték meg, hogy idén, első alkalommal vegyen részt az eseményen. A szintén csicsói Szabó Szilvia a közösségi élményt és a néptánctanulás lehetőségét emelte ki a rendezvény pozitív hozadékaként.

Fiatalított népviselet

A rendezvény és a népviselet népszerűsége egyébként évről évre nő: ahogy Kissné Portik Irén néprajzkutatótól, a népviseletmustra zsűrijének elnökétől megtudtuk, egyre többen ismerik meg a hagyományos népviseletvarrás szabályait is.

„Olyan új ruhákban jönnek a népviseletmustrára jelentkezők, amelyek a régiek mintájára készültek, és amelyek újításaik ellenére is hitelesek, nem találtunk bennük kifogásolni valót. Ez is a nem titkolt célunk, hiszen nem lehet míg a világ dédnagyanyáink, üknagyanyáink viseletét hordani, ellenben, ha elsajátítottuk az általuk ismert öltéstechnikákat, jegyeket akkor újra tudjuk alkotni a hagyományos székely ruhát. Ha ezt veszi át a fiatal nemzedék, akkor nemcsak a látvány kedvéért ölti magára a népviseletet, hanem tudatosan teszi, ismerve a jelképeket, öltési technikákat és az öltözet összeállításának szabályait” – összegzett Kissné Portik Irén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés