
2009. október 06., 14:052009. október 06., 14:05
Az idei fizikai Nobel-díjat két olyan tudományos eredményért ítélték oda, melyek a mai, hálózatokba szerveződő társadalmak kialakulásához hozzájárultak. A mindennapi élet számára is számos célszerű újítást nyújtottak, valamint fejlettebb eszközöket a tudományos felfedezésekhez.
Kao 1966-ban tette a száloptikában áttöréshez vezető felfedezését: kiszámolta, miként továbbítható a fény nagy távolságokra optikai üvegszálakon át. Az akkor rendelkezésre álló kábelek csak 20 méteres távolságra voltak képesek továbbítani a fényjeleket, ám ő kiszámolta, hogy a legtisztább kvarcüvegből készült szállal ez a távolság 100 méterre növelhető.Az optikai kábelekből álló kommunikációs hálózatok ma már átszövik egész életünket: telefonálunk rajtuk, képeket, videókat, szövegeket továbbítunk a másodperc tört része alatt.
Az adatforgalom jelentős része digitális képekből áll, melyekért a díj másik felét ítélték oda. 1969-ben Willard S. Boyle és George E. Smith találta fel az első sikeres, digitális szenzort alkalmazó képalkotó technológiát, a digitális kamerák fényérzékelő áramkörét, a CCD-t (az angol Charge-Coupled Device - azaz „töltésösszekapcsoló eszköz” – elnevezés alapján). A CCD technológia a fényelektromos jelenségen (fotoelektromos hatás) alapul, melynek elméletét Albert Einstein írta le, és amelyért 1921-ben Nobel-díjat kapott. E hatás eredményeként a fény elektromos jellé alakul. Ennek alapján olyan fényérzékelő szenzort kellett tervezni, mely rövid idő alatt nagy számú jelet képes összegyűjteni a kép pontjaiból (pixeleiből) és átalakítani át ezeket.
A CCD tulajdonképpen a digitális kamerák „szeme”, forradalmasította a fényképezést, hiszen a fényt már nem kell filmen „csapdába ejteni”, elektronikus úton is megtehetjük. A digitális forma miatt a felvételek feldolgozása és terjesztése sokkal egyszerűbbé vált. A technológia eddig soha nem látott távlatokat nyitott a korábban sohasem látott dolgok vizualizálásában az orvoslástól a mélytengerek világán át a csillagászatig.
Kao 1933-ban Sanghajban született, a brit Standard Telecommunication Laboratories, valamint a kínai Hongkongi Egyetem munkatársa. Boyle 1924-ben Kanadában jött világra, Smith pedig 1930-ban, az Egyesült Államokban, mindketten az amerikai Bell Laboratories fizikusai.
Az elismerés – melyet kedden Stockholmban hirdettek ki – 10 millió svéd koronával (1 millió euró) jár együtt.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.