
2010. augusztus 03., 10:342010. augusztus 03., 10:34
Most mindenki az Eredetről beszél. Amikor egy filmnek ilyen hatása van, valami beindul, és egy országos – ha nem nemzetközi – párbeszéd alakul ki, amelyben nemigen jutnak szóhoz az újonnan érkezők – mondta Paul Dergarabedian, a hollywood.com box office elemzője. Ennek megfelelően a nézőkért vívott küzdelemben Christopher Nolan sci-fijével szemben alulmaradt mind a három múlt héten debütált film: Steve Carell új mozija, a Gyógyegér vacsorára 23,3 millió dolláros bevétellel a második, a Kutyák és macskák 3D-s folytatása, A rusnya macska bosszúja 12,5 millió dollárral az ötödik, a Zac Efron főszereplésével készült Charlie St. Cloud halála és élete című film pedig 12,1 millió dollárral a hatodik helyen nyitott.
A Paramount elnökhelyettese azonban elégedett a Gyógyegér második helyével. „Az, hogy sikerült így elhúznunk a másik két premierfilmtől és így megközelíteni az Eredetet, ami egy csodálatos film, meglehetősen erős teljesítmény” – véli Don Harris. A Gyógyegér a harmadik helyre szorította Angelina Jolie kémfilmjét, a Salt ügynököt, amelynek bevétele az előző hétvégihez képest 47 százalékkal 19,2 millió dollárra esett vissza. Ez azonban nem szokatlan jelenség, a nyári mozis csúcsszezonban a slágerfilmek gyakran 50 százalékos visszaesést is produkálnak második hétvégéjükön. Az észak-amerikai mozik összbevétele a gyenge nyár eleji kezdés után immár ötödik hete folyamatosan emelkedik: az elmúlt hétvégén 145 millió dollár volt, ami 15 százalékkal több, mint a tavaly év azonos időszakában.
Fények, mozdulatok és színek sűrű szövetéből állt össze az a világ, amelyet a Cirque du Soleil OVO című produkciója hozott Kolozsvárra.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.