Hirdetés

Hagyományos hímesek: írott tojások versenyét tartották Gyimesbükkön

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Mintegy hétszáz kiállított húsvéti hímes tojás fogadott a Bákó megyei Gyimesbükkön kedden, ahol első ízben szerveztek írott-tojás-versenyt.

Szabó Kamilla-Mária

2016. március 24., 12:242016. március 24., 12:24

A legszebb gyimesi hímes tojást kereste a Gyimesi Kulturális és Sport Egyesület a nemrég meghirdetett verseny révén – tudtuk meg Pál Pétertől. A verseny egyik szervezője elmondta, fontosnak tartják hagyományaikat, gyökereiket, illetve népi tudásuk átadását.

A versenyre idősek és fiatalok is beneveztek, a szebbnél szebb tojások közül a közönségnek az Antal Etelka által készítettek tetszettek a legjobban, míg a szakmai zsűri Molnár Erikának, illetve Antal Máriának ítélte oda a nyereményt. A szervezőket meglepte a helyiek jelentkezési kedve, hiszen a gyimesbükkiek közül 112-en nevezte be. A szervezők meglátása szerint habár többségében az idősek foglalkoznak a tojásírással, a fiatalok is egyre többen akarják elsajátítani, ezt elősegítendő a következő délutánokon tojásírás-bemutatót tartanak.

Zsúfolásig megtelt a kiállítóteremként funkcionáló rönkház a kiértékelő alkalmából, az eredményhirdetés előtt a helyiek is megvizsgálták a tojásokat, megbeszélték, kinek hogy sikerült a töltött rózsa, a király zászlója vagy éppen a gereblyés motívumok kivitelezése. A kiállítás jelenleg a rönkházban tekinthető meg, a szervezők viszont Csíkszeredában is megmutatnák a tojásokat, egyelőre azonban nem találtak megfelelő termet. A tojásokból értékesítenének is, az ellenértékből két helyi tehetséges fiatal számára vásárolnának hangszereket.

A hímes tojások szakmai zsűrizését Kakas Zoltán néprajzkutató végezte, aki részletesen kitért arra, milyen szempontrendszer alapján ítélte oda a legjobbnak járó díjakat. Arra bátorította a helyieket, hogy amíg ilyen gazdag a hagyományos gyimesi motívumrendszer, addig a tojásíráskor ne nyúljanak idegen elemekhez.

Kakas Zoltán elmondta, a gyimesi tojás piros alapú, ha más színeket is alkalmaznak az tojásfestők, az már nem hagyományos gyimesi tojás. A maratás technikája pedig inkább a székelyföldi tojásokra jellemző, nem a gyimesire. A gyimesi tojások mintájában a geometrikus motívumok dominálnak, de természetesen vannak kivételek is. Jellemző motívum a töltött rózsa, a csillag, az esernyő, ördögtérgye, a gereblyés, a fésűs, a veszett utas és a dióbélszerű minták.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés