
2011. február 07., 09:282011. február 07., 09:28
A partiumi megye RMDSZ-szervezetének csapatépítő tornáján 23 csapat 35 díjat vihetett haza. A zsűri többek között a legfinomabb fogópálinka, a legjobb forralt bor, a leghosszabb kolbász, a legfinomabb toros káposzta, a leggyorsabb feldolgozás, a legkülönlegesebb recept, a legtisztább porta, a legvendégszeretőbb csapat és a legmulatósabb disznótorozó kategóriában osztott ki díjakat.
A fődíjat a nagykárolyiak vihették haza. Emellett elismerést kapott a legrégebbi pálinka és az ítészek a citromos kolbász mellett sem mentek el szótlanul. A 23 sertést EU-konform módon kábították el, majd hagyományosan szúrták le.
A részt vevő települések hagyományaihoz híven szalmával perzseltek vagy sváb szokás szerint forráztak, de voltak, akik a modernebb gázperzselés mellett foglaltak állást. A leggyorsabbak 20 perc alatt bontották szét az állatot, a legügyesebbek pedig hústortát is készítettek a vendégek asztalára. A jó hangulatról zenészek gondoskodtak, mulatnivágyók pedig a partiumi megye egész területéről, sőt a Szilágyságból és Magyarországról is érkeztek. A helyszínen az érdekvédelmi szervezet helyi, megyei és országos vezetői is tiszteletüket tették.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.