Hirdetés

Hagyományőrzés családias légkörben

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Szombat este zárultak a szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület által szervezett hagyományőrző nyílt napok a református gimnázium udvarán. A szervezők által családiasra tervezett rendezvény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, miközben a felnőttek érdekes előadásokat hallgathattak az udvaron felhúzott jurtában, addig a kisebbek kézműves-foglalkozásokon vettek részt, vagy csak a sátor környékén játszadoztak önfeledten.

2010. július 19., 09:392010. július 19., 09:39

A beszélgetésekkel egybekötött előadások sorozatát csütörtökön Gödri Réka bemutatója nyitotta, aki kipróbált környezetkímélő háztartási praktikáit osztotta meg a jelenlevőkkel. Pénteken a debreceni Seres Szilvia és a szatmárnémeti Fazakas Tímea beszélt az otthon szülés élményéről, amelybe a jelen lévő anyukák is aktívan bekapcsolódtak saját szüléstörténeteikkel. Majd a szintén debreceni Félegyházi Erika a magyar népmesék Waldorf-iskolákban alkalmazott értelmezési módszereiről mesélte el tapasztalatait.

A szombati nap folyamán a szellemi műhelyben az önfenntartó közösség, az ökofalvak és a hagyományos magyar paraszti kultúrának a meghonosítását célzó kísérletek kerültek terítékre. Ezenkívül a hagyományos népi orvoslással és a természetes gyógymódokkal ismerkedhettek a már szép számmal összegyűlt résztvevők, akik nagyanyáink konyhájába is bekukkanthattak. A hallgatóság az előadások után megkóstolhatta a hagyományos szatmári ételeket, ugyanis a sárközi nőszövetség bográcsossal és helyi fánkspecialitásokkal kedveskedett a nyílt napok vendégeinek.

Az előadásokkal párhuzamosan a kisebbek a fafaragással, a nemezeléssel, a gyöngyfűzéssel, valamint az agyagedény- és szappankészítés fortélyaival ismerkedhettek meg elismert kézműves mesterek segítségével. Az utolsó napon bemutatóval egybekötött kirakodóvásárra is sor került a helyszínen, így a szőtteseket, nemeztakarókat, égetett kerámiákat és kézimunkákat haza is vihették a látogatók. Nezezon Enikő, az egyesület elnöke pozitívan értékelt az első alkalommal megszervezett nyílt napok után.

Az elnök szerint sokan érdeklődtek a rendezvény iránt, a részt vevő családok visszajártak, és minden alkalommal újabb barátokat, ismerősöket hoztak el magukkal. A szervezők nem terveztek tömegrendezvényt, ezért mindvégig családias maradt a hangulat, ugyanakkor  Nezezon szerint elérték céljukat: a négy nap alatt sikerült megmutatni a szatmáriaknak, hogy mivel foglalkozik az egyesület, melyek azok a hagyományos értékek, amelyekben hisznek és megőrzésüket fontosnak tartják.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés