
A bukaresti Madrigál kamarakórus és a Cantus Mundi kórusmozgalomhoz csatlakozott gyermekek koncertjével kezdődött meg pénteken Sepsiszentgyörgyön a 24. Szent György Napok.
2015. április 26., 19:172015. április 26., 19:17
A nyitókoncerten mintegy kétszáz sepsiszentgyörgyi gyerek énekelt Lőfi Gellért vezényletével, ezzel – is a városnapok megváltozott koncepcióját bizonyították a szervezők, az elképzelés szerint ugyanis ezentúl a helyi tehetségeknek, művészeknek engednek nagyobb teret.
Az Anna Ungureanu sepsiszentgyörgyi születésű karnagy által vezényelt produkció előtt a koncertnek helyet adó Krisztus Király-templom plébánosa köszöntötte a nézőket. Dávid György Szent György lovag küzdelmére, bátorságára utalva kifejtette, a közösségi napok is ilyen megnyilatkozások, csak a bátrak mernek küzdeni, diadalt aratni és méltó módon ünnepelni.
„Nem könnyű városnapokat szervezni. Évről évre vannak heves bírálóink, és vannak lelkes támogatóink, annak függvényében, hogy mire helyezzük a hangsúlyt, vagy hova tesszük az ékezetet” – fogalmazta meg köszöntőjében Antal Árpád.
A város polgármestere elmondta, idén is sokat változtattak a Szent György Napokon, bízik benne, hogy az idei rendezvény vonzóbb, szerethetőbb lesz azok számára, akik szeretik a hagyományokat és az igazi értékeket. Az elöljáró újfent bejelentette, hogy Sepsiszentgyörgy a Székelyföld nevében megpályázza az Európa Kulturális Fővárosa címet.
Szombaton felszentelték az épülő Gyöngyvirág utcai református templom harangját, az Andrei Mureşanu Színház bemutatta Împreună (Együtt) című előadását, és Nagycsalád a történelem sodrában címmel találkozóra került sor Jože Hradil szlovén íróval, műfordítóval.
Szombaton este Havasi Balázs világhírű zongoraművész egy év után újra a Szent György Napok meghívottjaként megszólaltatta legújabb projektje, az Etűdök tételeit, majd a Munkácsy-festményekre komponált zeneműveket, de felcsendültek a sokak által kedvelt Freedom, The Storm és Generali című művek is.
A legnagyobb hatást a végére tartogatott Tavaszi szél gyakorolta a közönségre. Vasárnap a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház lépett fel, és Román Filmnapokra került sor a városi művelődési házban. Hétfőn kezdődik az V. Diákkórus-fesztivál, 19 órától pedig a színház nagytermében a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház mutatja be Gogol Háztűznéző című darabját.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!