
Fotó: Hagyományok Háza
Nehéz helyzetben lévő népzenészek megsegítésére indult gyűjtés: az Összefogás hagyományőrző mesterekért elnevezésű kampány zárásaként december 19-én online jótékonysági gálaestet szervez a Hagyományok Háza.
2020. december 12., 11:362020. december 12., 11:36
Összefogás hagyományőrző mesterekért címmel idén is elindult a magyarországi Hagyományok Háza jótékonysági kampánya a nehéz helyzetben lévő népzenészek megsegítésére. A kezdeményezés gondolata 2013-ra tekint vissza, amikor a Hagyományok Háza az Összefogás koncertekkel támogatott tisztes korú népzenészeket. Az Erdélyi Táncházzenészek Találkozóján 2014-ben a résztvevők szintén megfogalmazták az idős, beteg zenészek megsegítésének szándékát. Tették ezt őszinte szeretetből, hiszen
Az ötletet tett követte és számos táncházban, koncerten szerveztek gyűjtést számukra – olvasható a Hagyományok Háza honlapján. Mint írják, az idén talán az eddiginél is több idős zenész került kilátástalan anyagi körülmények közé. A szervezők remélik, hogy az idén még több emberhez eljuthat az összefogás híre, és a Hagyományok Háza kezdeményezésének köszönhetően közösen átsegíthetik őket ezen a nehéz időszakon.
A Hagyományok Háza 20 éves tevékenysége alatt ezek a mesterek legalább 4000 tanítvány tudását gyarapították, 800 koncerten osztották meg tehetségük legjavát, és 200 kurzus során adták át tapasztalatukat mindazoknak, akik hiteles forrásból szerettek volna tudást meríteni. A kampány jószolgálati nagykövetei: Pál István Szalonna népzenész, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, Kacsó Hanga népdalénekes, előadóművész, Ertl Péter táncművész, a Nemzeti Táncszínház igazgatója, Gergely Balázs régész, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Jencsel Noémi, a Hagyományok Háza szervezője, a FolkStúdió háziasszonya és Kiss Balázs, a Magyar Állami Népi Együttes táncművésze, a FolkStúdió házigazdája.
A korábbi évek gyakorlatát megtartva idén a Hagyományok Háza online felületein követhetik a kampány alakulását, és vállalhatnak szerepet mindazok, akik figyelemmel kísérik az Összefogás hagyományőrző mesterekért támogatói gyűjtést. A kampány zárásaként december 19-én online jótékonysági gálaestet tartanak, majd az adománygyűjtés lezárultával a befolyt összeg az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesületének közvetítésével a nehéz helyzetben lévő muzsikusokhoz kerül.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!