2007. február 16., 00:002007. február 16., 00:00
Az óriástintahalak hosszakét méternél is több lehet, és izmosuszonyaikkal fürgén úsznak előre-hátra.Ruganyos testük lehetővé tesz bármifélegyors irányváltoztatást. A videofelvételek240 és 940 méteres mélységben készülteka Csendes-óceán északi részén, ésjól látható rajtuk, hogy a fejlábúmásodpercenként 2,5 métert tett meg, amikorlecsapott a csalira, majd nyolc karjával körülfonta.A támadás közben alkalmazott fényparádémeglepte a tudósokat, korábban nem láthattakhasonlót. A fény, amelyet a karjaikban levő speciálisszerveikkel bocsátanak ki, egyrészt elvakítja azáldozatot, másrészt a tintahalak beláthatjáka távolságot köztük és áldozatukközött a koromsötét vízben. A kutatókazonban egy harmadik funkcióra is felfigyeltek, ami nem más,mint az udvarlás. Amikor a tintahal a horog rúdjáhozrögzített lámpák körül úszkált,rövid és hosszú fénysugarakat bocsátottki, s ebből a szakemberek arra következtettek, hogy a tintahala lámpafényt úgy fogta fel, mint egy másiktintahal fényjelzéseit, amelyekre szenvedélyesenreagált.
A mélytengeri tintahalakat –amelyeket hajdanán legendás szörnyeknektekintettek – rendkívül nehéz vizsgálni,és máig keveset tudni róluk. A Taningia danaenevű faj példányai a trópusi ésszubtrópusi tengerekben nagy számban élnek. Alegnagyobb példány, amelyről eddig beszámoltak,2,3 méter hosszú volt, a súlya pedig 61,4kilogramm. A leghatalmasabb azonban a kolosszális tintahal,amely feltehetően 14 méter hosszú.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.
A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.