
A nagy népszerűségnek örvendő Carpathian Gladiator kalandos akadályfutást immár harmadszorra szervezi meg a Forfun Egyesület és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ: szeptember 19-én, szombaton ismét gladiátorok szállnak versenybe a Gyilkos-tó környékén.
2015. szeptember 18., 16:172015. szeptember 18., 16:17
„Ezen a versenyen nem az számít, hogy ki lesz az első vagy a második – mindenkinek saját magát, a saját korlátait, esetenként félelmeit kell legyőznie. Nem számít a víz, a sár, a verejték, a lényeg csak egy: teljesíteni a távot, a nap végén pedig azt mondani, hogy megérte” – ajánlják a kalandos megpróbáltatást a szervezők.
Azzal biztatnak, a korábbi két futamhoz hasonlóan idén is igazi szórakozást ígér a Carpathian Gladiator akadályfutó verseny, a jelentkezőknek csupán kitartásra, akaraterőre és nem utolsósorban lelkesedésre van szükségük, hiszen több mint húsz akadályon kell átküzdeniük magukat. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is 5 kilométeres a táv. A Gyilkos-tó partján állítják fel az akadályokat, néhol azonban a természet alkotta buktatókkal is szembe kell nézniük a versenyzőknek. „Az adrenalinsokk a maximális szintre pörög, és ennek részese lesz kivétel nélkül minden versenyző” – ígérik a szervezők.
Nemcsak egyénileg lehet részt venni a különleges akadályversenyen, csapatok jelentkezését is várják. Az eddigi években taglétszámuk szerint díjazták a csapatokat, idén azonban változott a rendszer: a csapatból a leggyorsabb négy ember teljesítési ideje alapján áll össze a sorrend. A kezdeményezők úgy fogalmaznak, céljuk, hogy a résztvevőket kimozdítsák a négy fal közül, és olyan helyzetbe hozzák, hogy azelőtt nem tapasztalt dolgokat vihessenek véghez. Az 5 kilométeres pályán több mint 20 mesterséges és természetes akadállyal kell megküzdeni. Aki benevez, annak nem kell föltétlenül aktívan sportolnia, a feladatokat úgy állították össze, hogy bárki végre tudja hajtani őket.
Ugyanakkor a családok is felhőtlen kikapcsolódásban részesülhetnek: az utolsó futamon idén egy Carpathian Gladiator Kid Race elnevezésű pályával várják a 8–13 éves bátor gyerekeket. A pálya hossza 1 km lesz, a benevezési díj 20 lej számukra. Az előzetes jelentkezés határideje már lejárt, de a helyszínen is lehet jelentkezni. Itt egyénenként 100 lej, csapatban egy főnek 90 lejbe kerül a benevezés. A jelentkezés mellett a helyszíni regisztráció is kötelező, ezt a verseny napján 8 és 11 óra között kell megtenni. A versenynyel kapcsolatos tudnivalókról részletes tájékoztatás olvasható a Carpathiangladiator.ro honlapon.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!