
Mintegy 120 gyerek vett részt a szombaton Farkaslakán megtartott Vidéki Gyermekszínjátszó Fesztiválon.
2013. október 27., 18:312013. október 27., 18:31
2013. október 27., 18:362013. október 27., 18:36
Az immár negyedik alkalommal megszervezett találkozón a nyolc csapat főként magyar népmeséket adott elő, és a részvevők máris készülnek a következő fesztiválra. A rendezvény reggel kilenc órakor Váradi Péter Pál székelyföldi fotósorozata kiállításának megnyitójával kezdődött, a fényképeket a fotós felesége, az Erdély – Székelyföld című honismereti fotóalbum-sorozat szerkesztője, Lőwey Lilla mutatta be röviden. „A fotók ideiglenesen a farkaslaki kultúrotthonban lesznek megtekinthetők, majd amikor – várhatóan jövőre – elkészül a Tamási Áron Művelődési Egyesület által felépíttetni kívánt csűr, a képek ott foglalják el végleges helyüket” – mondta el Hadnagy Irén, az egyesület elnöke, hozzáfűzve, a fényképek a veszprémi szerzőpáros adományai, amelyeket mindképpen a Székelyföldön akartak a közönség elé tárni.
A fotók bemutatását követően délutánig a kisiskolások vették birtokba a farkaslaki kultúrotthont: a helyi Farlen Kulturális Egyesület, a farkaslaki önkormányzat és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont közreműködése nyomán megszervezett gyermekszínjátszó fesztiválon két helyi, két lövétei, valamint kecseti, bogárfalvi, korondi és székelypálfalvi, 1–4. osztályosok alkotta csapatok léptek fel. A minitársulatok jó része népmeséket adott elő, de voltak, akik népi gyermekjátékokat hoztak a farkaslaki közönségnek. A kisdiákok nagyrészt népviseletbe öltöztek.
„A gyerekszínjátszás a hagyományápolás egyik legszebb szegmense, jelentős szerepe van a tanulók személyiségfejlődésében, az identitástudatuk erősítésében, valamint a kommunikációs készségük fejlesztésében – vélte Kovács Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója. – Ha a hagyományőrzés fontosságát már a gyerekekben tudatosítani tudjuk, megszerettetjük velük, biztosítva van a jövőnk.”
Bálint Kinga Katalin
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!