Hirdetés

Gyermeknapi rendezvények Kolozsváron és Csíkszeredában

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Színes, szórakoztató rendezvényekkel várták a kicsiket Erdély és Partium-szerte a gyermeknapi programok szervezői.

2011. június 02., 09:332011. június 02., 09:33

Napsugár Öttusabajnokság

Kolozsváron is számos június 1-jei eseményre látogathattak el a kicsik, többek közt a Napsugár gyermeklap tegnapi rendezvényén a Báthory István Gimnázium udvarán várták a gyerekeket a szervezők. Mint a lap főszerkesztője, Zsigmond Emese fogalmazott, oly sok elméleti, főképp az anyanyelvhez, a gyermekirodalomhoz  kötődő, kisiskolásoknak szóló rendezvény kezdeményezőjeként és szervezőjeként ezúttal a gyermekek egészségét, sportszeretetét, játékkedvét és csapatszellemét szeretné a gyermeknapi program fejleszteni, erősíteni. „2010 őszén meghirdettük a Napsugár Öttusabajnokságot, melynek első országos döntőjére hét megye 16 településének képviseletében 18, egyenként 4 fős csapat jutott tovább. A 72 III. osztályos versenyzőt tanítók és testnevelő tanárok készítették fel, és kísérték el Kolozsvárra” – fejtette ki. A gyerekek sétát tehettek  Kolozsvár belvárosában, majd a Mátyás király udvarában elnevezésű színes rendezvénysorozaton vehettek részt. A napfényes gyermeknapon játszóház,  reneszánsz táncok, bábelőadások várták a gyerekeket.

Aszfaltrajz és udvaravató

Egész napos gyerekprogramot szervezett Hargita Megye Tanácsa és a Csíki Anyák Egyesülete (CsAkEgy) június elsején Csíkszeredában. A CsAkEgy asztalánál a gyerekek arcfestést igényelhettek az egyesülethez tartozó anyukáktól, így a város hamarosan megtelt tigris-, pillangó-, pókember- vagy éppen bohócarcú gyerekekkel. Szintén egész napra légvárat állítottak fel, így a nagyobbak felfújható csúszdán, míg a kisebbek egy szintén felfújható tárgyon ugrálhattak. Emellett a gyereknap alkalmából az érdeklődők sorba állhattak ingyen vattacukorért is. Délig mintegy 700–800 gyerek fordult meg a Szabadság téren – tájékoztatta a Krónikát Tiboldi Bea, a CsAkEgy elnöke. „Úgy láttam, mindenki jól érezte magát, a kicsik, nagyok egyaránt feltalálták magukat, az egyesülethez tartozó édesanyák is kitettek magukért, mindenki azon munkálkodott, hogy a gyerekek jól érezzék magukat” – összegzett a társszervező CsAkEgy elnöke.
Az első programpont a tánctanítás volt, ami hatalmas népszerűségnek örvendett az óvodás és  kisiskolás gyerekek körében. „A mai napban nekem legjobb a táncolás tetszett, és az, hogy lehetett rajzolni” – mesélte lelkesen a 10 éves Kerekes Krisztina.

A Keresztes Szabolcs színművész által felolvasott mese után a gyerekek lehetőséget kaptak arra, hogy krétarajzokat készítsenek a Szabadság téren fellelhető aszfaltcsíkra. Az alkotásokon többek között látható volt egy-egy király vagy királylány, madarak, házak, napok és felhők is. „Festettünk arcot, táncoltunk, rajzoltunk és ettünk vattacukrot is, a legjobban az tetszett, amikor kifestették az arcomat” – válaszolta a Krónika kérdésére az 5 éves Székely Orsolya. Déli 12 órakor vette kezdetét a Kacor király című előadás a Boszorka bábcsoport előadásában – a kis társulat főként óvónőkből áll, akik néhány percre átváltoztak az erdő, mező lakóivá: nyuszik, egérkék, kakasok lettek. A programban szerepelt zumbatanítás gyerekeknek, kézműves- foglalkozás természetes anyagokból, amely során ugrókötelet, rongybabát, különböző társasjátékokat, autót készíthettek a gyerekek. Délután újabb aszfaltrajzolásra került sor, a napot pedig a csíkszeredai Role zenekar gyerekkoncertje zárta. Délután 5 órától a Petőfi Sándor Általános Iskola vezetősége udvaravató bulit szervezett a gyerekeknek, amelyen a Mesehetes zenekar koncertezett. Kiss Ernő, az intézmény vezetője úgy vélekedett, mivel főként a diákoké az udvar, tökéletes alkalom volt a gyereknap arra, hogy ők a maguk módján „felavassák”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés