
Fotó: A szerző felvétele
„Az emberi természeten kívül egyetlen más élőlény sincs birtokában a testet hangokra mozgató érzés parancsának. Ezt a ringató parancsot ritmusnak nevezzük, s azt a parancsot, mely a magas és mély hangok, összefonását kormányozza: harmóniának.” Ezt a Platón-idézetet választotta mottójául a tánccsoport, amely csaknem tízéves fennállása óta nemcsak elismerést, de bámulatot váltott ki, könnyeket csalt a nézők szemébe valahányszor fellépett. Legutóbb Marosvásárhelyen kapott vastapsot.
Elsöprő élni akarás
A Gördülő együttes mind a 17 tagja mozgássérült vagy születésétől fogva, vagy valamilyen baleset következtében. Aki színpadon látja őket, annak biztosan nem jut eszébe a sajnálat, az ép ember nem feszeng azért, mert táncolnak, miközben lábaik bénák, mert elsöprő élni akarást, vidámságot árasztanak a színpadról a zeneművek kíséretében. Leginkább elszégyelli magát a néző, mert rájön: ő maga ép emberként talán nem képes ilyen fokú életigenlésre. A hétvégén másodszor mutatkoztak be Marosvásárhelyen – ezúttal a Maros Művészegyüttes székházában, előtte, szombaton este pedig a vajdaszentiványi szüreti bálon. Akik ott is látták őket, azt mondják: vidámságot, különleges színt vittek a falusi mulatságba.
Csaknem tízéves múlt
A Gördülő Tánccsoport 1999 májusában alakult meg. Műsoraikban – Európában egyedülálló módon – mindnyájan kerekes székben mutatják be speciális koreográfiát igénylő repertoárjukat. „A tánc nagy öröm számunkra, mert önmagunk kifejezésének módja a külvilág felé. Azt sugallja, hogy szinte nincs az életben olyasmi, amit akaraterővel, kitartással ne lehetne elérni. Műsorainkkal megmutatjuk azt is, hogy a kerekes székbe kényszerült ember is képes teljes, érdekes életet élni” – vallják honlapjukon a csoport tagjai. Repertoárjuk több mint kétórás. Magyarországon és külföldön számos fellépésük volt, évente mintegy negyvenszer láthatja őket a közönség. Számos díjat kaptak, és a műsort egyszer Zsófia spanyol királynénak is bemutathatták. Előadásukon a lábak mozgásának a hiányát a kezek kecses mozdulatai, az arcok „sugárzása”, az ötletes jelmezek feledtetik.
„Lélekben meghaltam”
„Tizenegy évvel ezelőtt egy padlásról két emeletet zuhantam, eltört a gerincem. Azt hittem, vége az életemnek. A balesetem előtt aerobikoktató, óvónő voltam, és mindent elvágott egy pillanat, egy rossz mozdulat. Tulajdonképpen meghaltam lélekben. Két évig mást sem tettem, mint sajnáltam magamat. Csak feküdtem az ágyban, látni sem akartam a kerekes székemet. Ki sem mozdultam a négy fal közül. Aztán részt vettem egy rehabilitációs táborban, amelynek zárásaként táncra került sor. Ekkor született meg az ötlet, hogy társulatot hozzunk létre”, mesélte a csoport vezetője, koreográfusa, Sárai Rita, aki korábban a Duna Tv műsorvezetője volt.
Évente negyven fellépés
A Gördülő Tánccsoportnak háromórás a repertoárja. Általában fülbemászó zenéket, örökzöld slágereket választanak, hiszen a zene az egyik híd az „ép” emberek felé. A kerekes székek, amelyek segítéségével fellépnek, speciálisak, méregdrágák, nincs karfájuk, háttámlájuk, minden irányba könnyedén mozognak. Ezeket egyénileg kell beszerezniük, közel egymillió forintba kerülnek. A csoport évente körülbelül negyvenszer lép fel: utcai fesztiválokon, iskolaünnepségeken, öregotthonban, mindenütt, ahová meghívják őket.
Sorsok, arcok
Ambrus Csaba 1979-ben született Marosvásárhelyen. „Munkahelyi baleset miatt kerültem kerekes székbe. Építkezésen dolgoztam, leestem. Az 1990-es években települtem át Magyarországra, amikor még egészséges voltam. 2002 szeptemberében ért a baleset, és két évre rá ismertem meg a tánccsoportot. Azonnal befogadtak”, mesélte Csaba, aki érettségizni készül, majd az informatika területén szeretné tovább képezni magát.
Beke Viktor eredetileg geológus volt. 1987-ben motorbiciklizett, elütötték, mozgássérültté vált. Cége speciális ruhákat varr – mozgássérülteknek. Pusztafi László alapító tag elmondta, negyven éve, diákkorában egy katonai teherautóval borult föl, amelyben utazott. Csaknem tíz éve nagy családra lelt a tánccsoportban.
Kátai Virág nyitott gerinccel született, tehát járni sosem volt képes, mégis teljes életet él. Magyar–olasz szakos tanár, de más területen dolgozik. Édesanyja mindent megtesz a csoportért, ő tervezi a jelmezeket is. „Kezdetben Kátai Virág édesanyja voltam, most már szinte minden táncosé. Eleinte csak kísérőként jártam a a próbákra, aztán elkezdtem a tánccsoport jelmezeit megtervezni és kivitelezni” mondja Kátai Vera, aki a tánccsoport egyetlen járó tagjaként sokrétű faladatot lát el. A színfalak mögül biztosítja a fellépések technikai hátterét, így járul hozzá a sikerhez.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.