A tanár-diák kapcsolatról készítettek karikatúrákat a Hargita megyei diákok, a díjazott munkák alkotóinak nevét a Hargita megyei tanfelügyelőségen hirdették ki.
2014. március 26., 15:132014. március 26., 15:13
Összesen 81 rajz érkezett felhívásunkra a tanfelügyelőséghez. Az alkotásokat Siklódi Ferenc szaktanár, Para István karikaturista, valamint Adorján Attila József tanfelügyelő bírálta el – tudtuk meg Bartolf Hedvigtől, a tanfelügyelőség vezetőjétől. A versenyt január 13. és február 21. között szervezték, a nyertesek könyvjutalomban részesülnek.
Az első kategóriában a tizedik osztályosok taroltak. A legjobbnak ítélt karikatúra készítője Sabin Alexandru Husariu, a gyergyóhollói középiskola tanulója, a második helyezést pedig Csuszner Ágnes, a gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály Szakközépiskola diákja érte el, harmadik helyen pedig Kercsó Anna, a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákja végzett.
A második kategóriában ugyancsak a székelyudvarhelyi művészeti szakközépiskola képzőművészetet tanuló diákjai bizonyultak a legjobbnak. Ágoston Hunor tizenkettedikes az első, Jánosi Szabolcs tizedikes diák a második, míg a tizenegyedikes Sztojka Melissza a harmadik helyet érdemelte ki karikatúrájával.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!