Hirdetés

Gólyamese helyett igazság, párbeszéd a szülőkkel – Mészáros Andrea pszichoterapeuta a gyerekek szexuális neveléséről

szexuális nevelés

A szexuális nevelés során ajánlott a természetességre törekedni, és első pillanattól igazat mondani a gyerekeknek

Fotó: Haáz Vince

Sok szülőben felmerül a kérdés: hogyan beszéljen gyermekével a szexualitásról úgy, hogy az ismeretátadás valódi felkészítés és nevelés legyen. Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint korhoz alkalmazkodva, de első pillanattól az igazat kell mondani a gyereknek. A Nagyváradon élő szexuális tanácsadó a bizalmi kapcsolat kialakításáról, a szülők egymáshoz való viszonyulásának fontosságáról is beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2025. március 09., 10:012025. március 09., 10:01

A gyerekek szexuális nevelése születéstől, sőt még azelőtt elkezdődik, hiszen a szülők saját szexualitásukhoz való hozzáállásuk által nevelnek legfőképpen – vallja Mészáros Andrea. A szatmárnémeti születésű, jelenleg Nagyváradon élő pszichoterapeuta a Krónika érdeklődésére elmagyarázta, hogy a szülők nyitottsága, elfogadása saját nemiségükkel szemben akár a szülésélményt is befolyásolhatja, szülés után pedig egy tudatalatti folyamat indul el a gyerekeknél azáltal, hogy hogyan érintik meg vagy hogyan mosdatják őket.

„Olyan egyszerű részletekre gondolok, mint amikor azt tanítják a kicsiknek, hogy ez a kezed, ez a lábad, de azt nem magyarázzák el, hogy ott mi van, hanem arra általában csak utalnak a szülők.

Hirdetés
Idézet
A testiséget egybe kell nézni, ugyanolyan természetesen kell a nemi szervet megnevezni, mint a kezünket, lábunkat,

és minél inkább természetességet tudunk közvetíteni, illetve tényszerűen tudunk valamit kezelni, ez a természetesség annál inkább beivódik zsigeri szinten” – mutatott rá a szakember, aki februárban általános iskolások szüleinek tartott előadást a témában.

szexuális nevelés Galéria

Mészáros Andrea szerint a szülők számára nagyon hasznos segédanyag lehet a felvilágosító kötet

Fotó: Facebook/Mathias Corvinus Collegium - Erdély

A Mathias Corvinus Collegium szatmárnémeti központjában egy olyan kötetet is bemutatott, amely nagy segítség lehet a szülőknek gyermekeik szexuális nevelésében. „Barcs Kriszta Így működik a szerelem című könyve körülbelül 12 éves kortól ajánlott, és nagyon hasznos, hiszen a mai szülők eszköztelennek érzik magukat. Viszont sokszor már az alapokkal probléma van, ezért mielőtt egy ötödik osztályos gyerekkel szexualitásról beszélünk, fel kell mérnünk, hogyan épült fel a pszichoszexuális folyamat.

Idézet
Hiszen ha például ötévesen gólyamesével etettük a gyereket, nem várhatjuk el, hogy később komolyan vegyen minket, és fel merjen tenni nekünk normális kérdéseket.

Szülőként ezzel a saját pozíciónkat ássuk alá, és tinédzserkorban inkább a kortársaihoz vagy egy internetes forráshoz fordul, ahonnan nagyon sok téves információt tud begyűjteni” – hívta fel a figyelmet Mészáros Andrea.

A gólyamesét mellőzve inkább metaforikusan írjuk le a folyamatokat

A szexuális tanácsadó szerint tehát korhoz alkalmazkodva, de első pillanattól az igazat kell mondani a gyereknek. Úgy véli, a gólyamese helyett inkább egyszerű megfogalmazásban azt lehet mondani, hogy „anya és apa szerette egymást”.

„Egy négyéves nem is igazán kér ennél több információt, és ha később több kérdése lesz, megpróbálhatjuk metaforikusan leírni a folyamokat. Például, hogy »emlékszel, amikor tavasszal elültettük a magot a kertbe, és kinyílt belőle a virág? Így ültetődik el apa magja, ami összebarátkozik anyuka magjával, és ebből lesz a kisgyerek«. Ennél többet nem tud kognitív szinten feldolgozni egy gyerek, és azáltal, hogy nem hazudunk neki, nagy eséllyel kialakulhat egy olyan bizalom, ami miatt majd később fel mer tenni kérdéseket nekünk is, esetleg elolvas velünk együtt egy felvilágosító könyvet” – részletezte az egészségnevelő.

szexuális nevelés Galéria

Kortól függően egyszerűen, akár metaforikusan magyarázhatják el a szülők a folyamatokat

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Mint kifejtette, az említett kötet nagyon hasznos segédanyag, hiszen olyan információk is szerepelnek benne, amelyekre egy szülő nem is gondol. „Ha mi annak idején nem beszéltünk szüleinkkel a témáról, teljes joggal lesznek hiányosságaink, és hozzátartozik a szülői tudatossághoz, hogy ne érezzük magunkat rossz szülőnek, csak azért, mert vannak hiányosságaink.

Idézet
Honnan lenne akadémiai tudása valakinek szexuális nevelésből, hogyha ő sem beszélt senkivel, nem is olvasott erről, és elfojtotta a fiatalkori kérdéseit?

Ki kell békülnünk saját magukkal is, és elfoganunk, hogy nincs azzal semmi baj, ha együtt olvasunk el egy felvilágosító könyvet” – mutatott rá a szexuális nevelő.

Mészáros Andreától azt is megkérdeztük, hogy az egyre nagyobb teret hódító digitális világban hogyan védhetik meg a szülők gyermekeiket az interneten terjedő téves információk veszélyétől. A pszichoterapeuta rámutatott, hogy a mai világban, amikor annyi csatornán keresztül fals információk áramlanak, az egészséges érzelmi fejlődés érdekében esszenciálissá vált, hogy

a szülő beszéljen gyermekével a szexualitásról, és ez ne egyfajta „prédikálás” legyen, hanem egy párbeszéd, amelyben a gyerek is megoszthatja véleményét, kérdéseit.

szexuális nevelés Galéria

A bizalmi kapcsolat révén a gyerek felmer tenni kérdéséket a szüleinek

Fotó: Haáz Vince

A másolandó minták is nagyon fontosak a szexuális nevelésben

„A nevelés szempontjából pedig akárhány éves is a gyerek, nagyon fontos a szülők viszonyulása egymáshoz. Hiszen a pszichoszexuális fejlődésben nemcsak a szexualitás játszik szerepet, és én egyébként mindig hangsúlyozom, hogy a szex és a szexualitás nem ugyanaz. Ha kiterjesztjük a szex fogalmát az aktuson túlra, akkor abban benne van a testképünk, önbecsülésünk, az érzelmek elfogadásának a képessége. Ezeket pedig kórtól függetlenül legnagyobb részben a szülőktől másolja le a gyerek. Konfliktusokból, kihasználtsági állapotokból, alá-fölé rendeltségi viszonyokból, verbális megnyilvánulásokból” – magyarázta az egészségnevelő.

Példaként megemlítette, hogy az a kislány, aki azt látja otthon, hogy az apukája nem tiszteli az anyukáját, önmagát sem fogja tisztelni.

Idézet
Ezek a másolandó minták is nagyon fontosak a szexuális fejlődésben, hiszen akinek nincs önbecsülése, nem fog tudni nemet mondani, nem tudja majd megítélni, hogy kinek adja oda a szüzességét.

Viszont annak függvényében, hogy milyen mintát másol le gyerekként, többek között meg tudja ítélni, hogy veszélyben van-e, vagy fel tudja mérni, hogy a védekezés hiánya következményekkel jár. Ekkora tétje lehet a szülők egymáshoz való viszonyulásának” – hangsúlyozta az Erdély-szerte online terápiát tartó Mészáros Andrea.

korábban írtuk

A szexuális nevelés a testi-lelki fejlődésről szól
A szexuális nevelés a testi-lelki fejlődésről szól

Csak előnyökkel járhatna a szexuális nevelés tantárgy, és emellett nagyon sok más olyan ismeretanyag tanítása is, amelyek nemcsak a nyers tudásról szólnak, hanem arról, hogy a fiatalok jobban megismerjék önmagukat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
2026. október 25., vasárnap

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”

Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”
2026. október 25., vasárnap

Láthatatlan „trójai faló” a tányérukon: így csökkenthetjük a mikroműanyag-bevitelt

Nem látjuk, nem érezzük az ízét és a szagát, mégis ott van a vízben, az ételben, sőt a levegőben is.

Láthatatlan „trójai faló” a tányérukon: így csökkenthetjük a mikroműanyag-bevitelt
Hirdetés
Hirdetés