Hirdetés

Gitárvirtuóz a palotában

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A fővárosba látogat a héten minden idők egyik legnagyobb hangszeres szólistája, Al Di Meola. A kortárs dzsessz ászát a Palota Teremben (Sala Palatului) lehet meghallgatni péntek este.

Gyergyai Csaba

Gyergyai Csaba

2008. szeptember 10., 00:002008. szeptember 10., 00:00

Az ötvennegyedik évében járó olasz származású Al Di Meola New Jerseyben nőtt fel, bevallása szerint a Beatles és Elvis Presley zenéjén. Kezdetben dobolni tanult, majd 8 évesen gitárt vett a kezébe, és már tinédzserként a dzsessz, a bossa nova és a klasszikus gitárzene határozta meg technikáját. A kezdetekről több interjúban is úgy nyilatkozott, mindenféle zenét hallgatott, mert bár szerette a rockot, úgy érezte, hogy túlzottan behatárolt stílus, amiben nem lehet a gitár minden lehetőségét kibontakoztatni. Amellett, hogy sokféle zenét hallgatott, tudatosan kereste a saját hangját.

Chick Corea hívta

„Valami újat akartam alkotni, olyat, amit még senki más nem csinált” – mondta. 1971-ben Al Di Meola beiratkozott a híres bostoni Berklee School of Musicba. Ez a zeneiskola Amerika legnevesebb ilyen intézménye, a kortárs komolyzene és a dzsessz legnagyobb alakjai közül sokan jártak ide. Zenei fejlődésére később óriási hatást gyakorolt a 70-es években születőben lévő fúziós dzsesszrock, így a bostoni egyetemen tanuló zenész álma vált valóra, amikor Chick Corea, a világ leghíresebb dzsesszzongoristáinak egyike meghívta fúziós zenekarába, a Return to Foreverbe. A próbák jól sikerültek, s második közös fellépésükön már negyvenezer ember előtt játszott. A modern dzsessz történetében korszakalkotó felállás 1976-ban feloszlott, és Di Meola nagy ívű szólókarrierje ekkor vette kezdetét. Albumain kezdetben továbbra is a fúziós műfaj és az elektromos gitár korlátait feszegette, majd később az akusztikus hangzással együtt a világzenét is felfedezte magának.

Bonyolult harmóniák

Virtuóz játéktechnikájával megszólaltatott, provokatív dallamvilágú szerzeményeiben bonyolult harmóniák komplex ritmussal párosultak, zenéje azonban nemcsak a kritika elismerését, hanem a közönség tetszését is elnyerte. Az összes lemezén megújulásra, sőt sokszor radikális stílusváltásokra törekedő Al Di Meola nagyhatású, kiapadhatatlan kreativitású muzsikusként követelt helyet magának az amerikai dzsessz-színtér élmezőnyében. Világhírű kollaborációja Paco De Lucíával és John McLaughlinnal 1980-ban Friday Night in San Francisco címmel igazi klasszikus lemezt eredményezett. Az akusztikus gitárzene kedvelőit ezzel végleg meghódító Di Meola azóta is váltogatja a műfajokat, s a brazil muzsika és az argentin tangó világában tett barangolásai után legutolsó felvétele ismét az elektronikus vonalhoz tér vissza. Legismertebb kompozícióiból, valamint legutóbbi lemezének (Consequence of Chaos, 2006) anyagából összeállított műsorát szeptember 11-én, a Palota Teremben (Sala Palatului) hallhatja majd a nagyérdemű. A minden bizonnyal emlékezetes estére 200 lejért lehet jegyet váltani.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
Hirdetés
Hirdetés