
2011. február 25., 10:192011. február 25., 10:19
A Babám kifejezetten a március 5-i koncert beharangozójára készült és a bátorságról szól – mondta Szarka Tamás, a Ghymes frontembere. A dal a Heti Válasz mellékleteként jelent meg csütörtökön.
Az egyik legnépszerûbb magyar világzenei formáció, a felvidéki Ghymes tavaly októberben adta ki tizennegyedik stúdióalbumát; a Szikraszemû címû anyag ihletõje Dózsa György parasztvezér volt, és annak a táncjátéknak a zenéjén alapult, amelyet 2010 nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutattak be Zsuráfszky Zoltán koreográfiájára és rendezésében.
„Nem konceptlemezt készítettünk, ez univerzális muzsika, szövegében és zenéjében egyaránt, a dalok hangulatokat tükröznek. A Szikraszemû a parasztvezér személyén keresztül a bátorságról szól, meg az alapvetõ emberi értékekrõl. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy amint évszázadokkal ezelõtt, úgy ma is lehet csodákkal és ocsmányságokkal találkozni az életünkben, ugyanakkor egymásra vagyunk utalva, muszáj bizonyos szabályokat betartanunk, megmutatni alapvetõ értékeket” – fejtette ki Szarka Tamás korábban. A Ghymes frontembere, énekese, hegedûse elmondta: igazából nem újat akartak mutatni, hanem erõs vagy szép hangulatokat, energiát, erõt. „Ilyen szempontból nincsenek határok sem stílusban, sem hangszerelésben, sem tempóban. Most játszunk kõkemény rockot, de ugyanúgy jelen van a líra és a klasszikus zene is. Kell nekünk ez a szabadság, jól érezzük magunkat benne” – magyarázta a zenész.
A Szikraszemûn a Szarka Tamás és Gyula (ének, gitár) mellett Varga Bori játszott fúvós hangszereken és vokálozott, Kún Csaba szintetizátoron, Jelasity Péter szaxofonon és fuvolán, Jász András altszaxofonon, Nagy Szabolcs szintetizátoron és nagydobon, Lau János dobon és ütõhangszereken, Molnár Imre bõgõn, Fekete Zsuzsa és a Honvéd Táncegyüttes tagjai énekeltek. „Soha nem tudni, milyen lesz egy-egy koncert. A közönség megelõlegezi a szeretetet, a telt ház fél sikerként fogható fel, ám minden fellépés önálló életet él, mindig mindent elölrõl kell kezdeni” – fogalmazott Szarka Tamás. A Ghymes együttes 1983-ban alakult szlovákiai magyar zenészekbõl a Nyitrai Pedagógiai Fõiskolán, és kezdetben autentikus népzenét játszott. Legfontosabb lemezeik: Tûzugrás (1996), Rege (1998), Smaragdváros (2000), Héjavarázs (2002). Több gyereklemezt is készítettek.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.