2011. május 25., 09:192011. május 25., 09:19
A tíznaposra tervezett rendezvénysorozat ideje alatt egész programkavalkád vár a kicsikre és nagyokra. Június elsején a gyereknapi felvonulással indul az idei rendezvény. Szabadtéri programokból és neves előadókból sem lesz hiány, a kulturális események mellett ugyanakkor a szórakoztató és sportrendezvényekből is kivehetik részüket a városnapozók. Bunta Levente polgármester az eseményt beharangozó sajtóértekezleten elmondta: az idei városnapok több mint 150 különböző programot kínál a tíz nap alatt, amelynek összeállításában a polgármesteri hivatal mellett részt vállaltak a helyi kulturális intézmények, így lesznek színházi előadások, filharmónia-hangversenyek, néptáncelőadások, és filmbemutatót is szerveznek a könyvtárban.
A városnapok részeként zajlik a 45. Szejke népzene- és néptáncfesztivál, így várhatóan népes lesz a szejkefürdői domboldal is június negyedikén és ötödikén. Idén is lesz városi tömegfutás, amelynek szervezői azt remélik, hogy megdöntik a tavalyi rekordot, azaz több mint 450-en szaladnak majd. Az esti órákban a sztármeghívottaké lesz a főszerep, idei kiemelkedő vendég a magyarországi Hooligans, akik június 2-án a városi maturanduson lépnek fel, a Neoton Família június 3-án, pénteken koncertezik a sportcsarnokban. Meghívott előadó Fábry Sándor is, aki egyéni előadóestet tart június 4-én, majd a rendezvénysorozat zárónapján, június 10-én a Ghymes együttes szórakoztatja a közönséget. A városnapokra a szervező helyi önkormányzat mintegy 25 000 eurót, azaz körülbelül 100 000 lejt költ, az említett összeghez egy sikeres uniós pályázat révén jutott a városháza.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!