2009. január 20., 10:042009. január 20., 10:04
A US Airways gépét vezető pilóták elmondták, hogy 2-3 perccel a felszállás után a szélvédőt szinte ellepték a „nagy, sötétbarna madarak”. Másodpercekkel később tompa puffanás hallatszott, majd mindkét hajtómű leállt. A pilóta lélekjelenlétén múlt, hogy siklórepülésben le tudta tenni a gépet. A 150 utas közül csak néhányan szenvedtek könnyebb sérülést.
Az Airbus kanadai ludak rajával ütközött – az északi féltekén ez a legnagyobb termetű lúdfaj, testhossza elérheti a 100 centimétert. A madarak a légi közlekedés kezdete óta veszélyt jelentenek a repülőgépekre. Számos légikikötő környékén célirányos módszerekkel (a madárrajok vészjelzését utánzó hangfelvétel lejátszásával, ragadozó madarak – sólymok, héják – „bevetésével”) igyekeznek távol tartani a szárnyasokat a járművektől. 1975 óta öt nagy sugárhajtású gépet ért komoly baleset madarakkal való ütközés következtében.
A balesetek kockázata az utóbbi években fokozatosan emelkedett. A Föld légkörének melegedése, az enyhébb telek következtében a vonuló madárfajok jó része felhagyott az őszi költözéssel. A balesetek kockázatát növelő másik tényező a műszaki fejlődés. A repülőgépek hajtóművei egyre korszerűbbé válnak, ami csendesebb üzemmódot is jelent. Ennek következményeként a madarak nem képesek idejében észlelni a feléjük tartó repülőgépet.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.