
Fotó: A szerző felvétele
2010. május 04., 10:282010. május 04., 10:28
Zalder Éva, a Szent László Római Katolikus Gimnázium igazgatója a helyet, Manyák Erik és felesége, Mónika hangszerbolt-tulajdonosok a zeneszerszámokat biztosítják, Székely István egyetemi tanár pedig felvállalja, hogy az érdeklődő kezdőket beavatja a fúvós hangszerek titkaiba.
A legfiatalabbak oktatását iskolákban kezdik: ősztől a gimnáziumban kerülhetne sor a „különórákra”, amelyekre más tanintézetekből is toboroznak majd diákokat. A drágább hangszereket, például a vadászkürtöt a bolt adja kölcsön, de később akár pályázaton nyert pénzből meg is lehet vásárolni azokat. A „szenior” csoport első találkozója május 12-én 18 órától lesz a katolikus gimnáziumban.
Az egyetemi tanár és a zenebolt-tulajdonos, aki maga is fúvós hangszereken játszik, elbeszélget a jelentkezőkkel, majd meghallgatja őket, felméri a tudásukat, ha van – de fontos tudni, hogy olyanokat is szeretettel várnak, akik még soha nem tartottak hangszert a kezükben, de kedvet éreznek hozzá.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.