2010. július 06., 09:302010. július 06., 09:30
– Hogyan született meg a gondolat, hogy az MTV műsorvezetői magyarul is elénekeljék ezt a himnuszt?
– Az egyik kommunikációs értekezleten egy pillanat alatt született meg az ötlet. Az volt benne az óriási, hogy utána szinte futószalagon érkeztek a jobbnál jobb javaslatok. A magyar változatot Nagy Gyurival és Hrutka Robival készítettük el. A dalt az MTV kommentátorai, szakértői és népszerű műsorvezetői adták elő a tévé rockzenekara, a Szabadság tér 17. kíséretében.
– A gondolat megszületésétől a megvalósításig pár hét telt el. Hogyan sikerült rekordidő alatt elkészíteni a felvételt?
– Tényleg rendkívül gyorsan beszereztük a szükséges engedélyeket. Az igazi élmény azonban akkor kezdődött, amikor leültünk a stúdióban. Magam is meglepődtem, mennyi jó hangú kolléga van az MTV-ben. Felejthetetlen nap marad számomra, ahogyan egymásnak adtuk a kilincset, és ahogyan véglegessé vált a hangzóanyag.
– Aztán jött a klip.
– Dorozsmai Péter adta kölcsön a közelben lévő stúdióját. A klip maga beszédes, jól szemlélteti, milyen frenetikus hangulatban dolgoztunk. Nem divat ma már ilyen elcsépelt szavakat mondani, de úgy éreztem, csapatban vagyok. Nem állt ugyan mindenki mellénk, de a többség minden követ megmozgatott, és rengeteg önzetlen segítőre találtunk. A tetszésindex pedig minket igazol. A közel egymillió letöltés és a sok-sok nézői levél azt bizonyítja, megérte.
| A klipben a vb-kommentátorok, Egri Viktor, Gundel Takács Gábor, Somos Ákos, Somos Zoltán mellett Schulek Csaba, Szántó Dávid, Somogyi Dia szerepel a sportosok közül. Dalra fakadt az MTV több képernyőse, D. Tóth Kriszta, Al Ghaoui Hesna, Mészáros Antónia, Jegyes-Tóth Kriszta, Nagy Judit, Bakos Piroska, Nika György és Siklós András, és énekelnek a szakkommentátorok is, Sallói István, Bognár György, Bánfi János, valamint Mészöly Géza. |
– Milyen „hozadéka” van még ennek a dalnak?
– Számomra leginkább az, hogy azokkal, akikkel együtt énekeltünk, azóta másképp mosolygunk egymásra, ha találkozunk a folyosón.
– A klip és a dal már külön életet is él.
– De még mennyire! Hétvégén lemezlovasként is dolgozom. Sokan kérik és hangosan éneklik a klubokban. Hatalmas élmény volt például vasárnap a Víz-Zene-Virág kulturális fesztiválon, Tatán a kézerdőket látni, s azt, milyen átéléssel dúdolják a dalt. Egyébként remix és paródia is készült belőle.
Csorba Mária
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.