Hirdetés

Forró slágerek után hideg sör

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A sztárvendég Simply Red fergeteges koncertjével ért véget Brassóban a Nemzetközi Aranyszarvas Fesztivál, amelynek legtöbb díját idén hazai előadók kapták. A dalverseny első romániai magyar fellépője, Dancs Annamari a közönség kedvencének bizonyult.

Krónika

Krónika

2008. szeptember 08., 00:002008. szeptember 08., 00:00

Hazai könnyűzenei berkekben maradt az Aranyszarvas Fesztivál trófeáinak zöme. A brassói tanácsteret négy napon át zenébe, táncba és fénybe burkoló fesztivál fődíjasa a kolozsvári Răzvan Krivach és zenekara, a ranglista harmadik helyezettje a közösen zenélő Tony Poptămaş, a Desperado és Alexandra Ungureanu, míg a publikum szívét és szimpátiáját elhódító Dancs Annamari közönségdíjas lett.

Határozott döntés, hazai díjeső

Alig tíz perc állt a Dida Drăgan énekesnő elnöklésével döntő, olasz, finn, német és román előadókból álló zsűri rendelkezésére, hogy megnevezze szombaton, az Aranyszarvas zárónapján a dalfesztivál nyerteseit. A szerdán, csütörtökön és pénteken zajló döntők után szombat este a nemzetközi porond tíz előadóművésze szórakoztatta a közönséget. „Szinte biztos vagyok a győzelemben!” – jelentette ki a díjátadás előtt Răzvan Krivach, és megérzése helyesnek bizonyult: a csapatával előadott, a zenekedvelők számára mindig is Freddie Mercury énekhangján felcsendülő Too Much Love Will Kill You című dal és a saját szerzeményként jegyzett Reverie meggyőzte a zsűrit, hogy a kolozsvári énekes érdemli idén az Aranyszarvas tízezer eurós pénzjutalom kíséretében átadott fődíját. A hétezer eurót érő Ezüstszarvas-trófea a svéd Biondo csapatát illette, akiket a szakma kritikusai mindvégig nagy esélyesnek véltek. A dalverseny harmadik helyezettje a közösen zenélő Tony Poptămaş & Desperado és Alexandra Ungureanu lett.

Annamari, a közönség kedvence

Az Aranyszarvas közel negyvenéves történetének első romániai magyar előadója, Dancs Annamari fesztiválszereplését bizonyára fokozott figyelemmel kísérte az erdélyi közönség. A versenyben résztvevők selejtezőjén elutasított, majd mégis visszahívott sepsiszentgyörgyi énekesnő már a megmérettetés első napján reflektorfénybe került: a román közszolgálati televízió által élőben közvetített versenyen Annamari három nyelven – románul, angolul és magyarul – adott elő egy romantikus dalt. Fellépése és énekhangja egyaránt elnyerte a nézők és a zsűri tetszését, így a szombati, utolsó megmérettetésen Anna-mari a legjobb tíz résztvevővel osztozhatott a fellépés előtti izgalomban. Amint szerkesztőségünkbe eljuttatott levelében áll, a döntőre Krisz Rudi zeneszerző Free Me Inside című dalát választotta, de dramaturgiai meggondolásokra hivatkozva a szervezők meggyőzték, hogy a pörgősebb, látványosabb koreográfiával bíró Burning című dalt énekelje el. Dancs Annamari az Aranyszarvas Fesztivál legnépszerűbb előadójának járó, SMS-üzenetekkel „alátámasztott” közönségdíját kapta, amelyre elmondása szerint eddigi pályafutásának legfontosabb elismeréseként és a színpadon töltött 12 év visszaigazolásaként tekint.

Ötezres kórus Red Micknek

Míg a publikum az Aranyszarvas Fesztivál minden estjén betartotta az ülőhelyek sorrendjét, a szombati Simply Red-koncert „rendbontással” kezdődött. A világhírű brit banda koncertjére összegyűlt ötezer fős közönség állva köszöntötte a sztárcsapatot, és a fergeteges hangulatú est végéig nem volt keletje az ülőhelyeknek. Mick Hucknall és zenészei a fesztivál legizgalmasabb pillanataival ajándékozták meg a rajongókat, akik végig együtt énekelték a huszonöt éve a világ színpadait járó együttessel az olyan slágereket, mint a Holding Back the Year, az It’s Only Love, a Stars, a Fairground, a Say You Love Me vagy a The Air That I Breathe. Válaszként maga a Simply Red sem tartotta be a szervezői koreográfiát: az eredetileg hatvanpercesre tervezett koncertet félórás ráadás követte, így a zenészek csak éjfélkor köszöntek el. „Itt az ideje egy hideg sörnek” – búcsúzott a színpadról „Red Mick”, az If You Dont Know Me By Now című sláger záróakkordjai után.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 07., péntek

Tengeri aknák, drónmaradványok a Dunában: a háború miatt veszélyben a delta ökoszisztémája

Felborult a Duna-delta ökológiai egyensúlya az orosz–ukrán háború óta. A delta romániai partjaihoz sodródó „háborús hulladék” miatt csökkent a halállomány, továbbá egyes madárfajok a rezervátum romániai oldalára menekültek a háború elől – írja a Le Monde.

Tengeri aknák, drónmaradványok a Dunában: a háború miatt veszélyben a delta ökoszisztémája
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Támogatási kampánnyal segítenének a rászorulókon

„Ne éhezzen senki!” támogatási kampány indul Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon, hogy a rászorulók számára a hideg téli hónapokra tartós élelmet és meleg ételt biztosítsanak.

Támogatási kampánnyal segítenének a rászorulókon
2025. november 06., csütörtök

Börtönbe vonul a bántalmazó manelés, ha megtalálják a rendőrök

Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.

Börtönbe vonul a bántalmazó manelés, ha megtalálják a rendőrök
2025. november 04., kedd

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet

Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Első ízben lett homoszexualitását nyíltan vállaló színész az év „legszexibb férfija”

Jonathan Bailey brit színész lett a People magazin történetének első nyíltan meleg férfija, akit „a legszexibb férfinak” választottak.

Első ízben lett homoszexualitását nyíltan vállaló színész az év „legszexibb férfija”
2025. november 04., kedd

Újra magyar kézben a Sziget, már a 2026-os fesztivál időpontja is megvan

Újra magyar kézben a Sziget: Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.

Újra magyar kézben a Sziget, már a 2026-os fesztivál időpontja is megvan
2025. november 04., kedd

Medve, játék, tanulás: fesztivál hozta közelebb a székely diákokhoz a környezetvédelmet

Csíkszentimrei diákok a Krónikának elküldött üzeneteikben mesélték el a tusnádfürdői medvefesztivállal kapcsolatos élményeiket. A rendezvényen nemcsak a medvéről tanultak, hanem arról is, hogyan lehet felelősen, biztonságosan együtt élni a természettel.

Medve, játék, tanulás: fesztivál hozta közelebb a székely diákokhoz a környezetvédelmet
Hirdetés
2025. november 03., hétfő

Charley Ottley román állampolgári esküt tesz

A Románia természeti szépségeit világszerte népszerűsítő brit újságíró és filmproducer, Charley Ottley hivatalosan is román állampolgár lesz. Az állampolgársági esküt november 6-án teszi le Bukarestben.

Charley Ottley román állampolgári esküt tesz
2025. november 02., vasárnap

Nobel-díjas tudós: az AI-forradalom gazdasági logikája nem hagy sok teret az emberi munkaerőnek

Az mesterséges intelligencia által hozott, úgynevezett AI-forradalom gazdasági logikája nem hagy sok teret az emberi munkaerőnek.

Nobel-díjas tudós: az AI-forradalom gazdasági logikája nem hagy sok teret az emberi munkaerőnek
2025. november 01., szombat

Egekben a várható lottófőnyeremények: esélyek és veszélyek

Közelít a mindenkori országos rekordhoz a hatoslottó várható főnyereménye Romániában, miközben a Joker játék már 25 éves története legnagyobb összegével kecsegtet.

Egekben a várható lottófőnyeremények: esélyek és veszélyek
Hirdetés
Hirdetés