
A forradalmi hangulatot hiányolja és több dalban is társadalmi kérdésekkel foglalkozik legújabb, március 17-én megjelent lemezén a Depeche Mode.
2017. március 23., 12:212017. március 23., 12:21
2017. július 06., 19:062017. július 06., 19:06
A legendás brit popegyüttes Spirit című – már a romániai lemezboltokban is kapható – albumán tizenkét új szerzemény kapott helyet, a friss „termés” legjavát minden bizonnyal bemutatják majd a május 5-én Stockholmban induló és július 23-án a Kolozsvár Arénában záruló európai turné keretében.
A lemezt beharangozó, Where’s The Revolution (Hol van a forradalom) című dal előrebocsátása nem volt véletlen, hiszen egyértelművé tette, hogy az új album szövegvilága jóval bátrabb lesz a korábbiaknál, de a veterán zenekar akkor sem a levegőbe beszélt, amikor energikusabb, egyszerre előremutató és múltidéző lemezt ígért a tavalyi turnébejelentő sajtótájékoztatón. A Spirit megjelenése óta a zenei magazinokban, portálokon megjelent kritikák is egyértelműen arról beszélnek, hogy a Depeche Mode hangzásában és üzenetében is nagyon erőteljes lemezt készített. A
produceri munkát ezúttal John Fordra bízták, aki az elektronikus zenei szcéna egyik fontos együttesének, a Simian Mobile Discónak a tagja, de korábban az Arctic Monkeys, a The Last Shadow Puppets vagy a Florence & The Machine zenekarral is együttműködött. Az 1980-ban alapított Depeche Mode-nak ez a tizennegyedik studióalbuma, a korábbi lemezek több mint húsz ország slágerlistáján jutottak a top 10-be. Több mint 100 millió eladott albummal Andrew Fletcher, Dave Gahan és Martin Gore zenekara minden idők talán legnépszerűbb elektronikus zenekarának számít.
A július 23-ai kolozsvári koncertre még nem fogytak el a jegyek, a szervezők által kiadott közlemény szerint a küzdőtérre 131, a lelátókra pedig 153 és 251 lej közötti áron lehet belépőt váltani.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.