
Fotó: Farkas Antal
Kovács Tamás, a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola nemlátó diákja eredetiségért járó különdíjat kapott román nyelvű esszéjére az országos tantárgyversenyen Călimăneşti-en – a 12 éves fiú által írt történet megríkatta a román hallgatóságot.
2014. április 17., 19:482014. április 17., 19:48
Miután a verseny helyi és megyei szakaszán is továbbjutott, a több száz gyerek részvételével zajló román nyelvű országos tantárgyverseny nemzeti kisebbségek számára megszervezett szakaszán eredetiségért járó különdíjjal jutalmazták a hatodikos Kovács Tamás dolgozatát.
Tanárai szerint nagyon tehetséges a nemlátó fiú, aki iskolába édesanyjával jár, ő jegyzetel az órákon fia számára. A diák a tanulási nehézségek dacára a Vâlcea megyei Antim Ivireanul Megyei Könyvtár elismerését is megkapta az április 8–12. között megrendezett megmérettetésen.
Nem remélt elismerés
Egy éve az iskola alapítványa által beszerzett, Braille-írást ismerő számítógép is segíti a fiút a tanulásban, mondta el Szallós-Kis Judit, a Móra Ferenc Általános Iskola aligazgatója, aki meghatónak nevezte Tamás ambícióját, a világ dolgaihoz való hozzáállását és optimizmusát. Amellett, hogy jól tanul, tehetséges és muzikális is, zongorázik, illetve parasztfurulyán is szépen játszik – árulta el az aligazgató, hozzáfűzve, hogy természetesen büszkék diákjukra, és jó érzés az is, hogy a pedagógusi munkának is eredménye van.
Tamás édesanyja, Kovács Jolán is nagyon büszke fiára, de a háttérbe vonulva át is adta a szót fiának, aki elmondta, egyáltalán nem számított elismerésre, úgy gondolta, a szóbeli megmérettetésen lekörözik majd azok a diákok, akik nála jobban beszélik a román nyelvet. Ám ehhez képest a maximális 120 pontból 114-et ért el a szóbelin, még többet, mint az írásbeli vizsgán. A felkészülés során nagyon sokat segített neki felkészítőtanára, akit kérdéseivel bármikor felhívhatott, más alkalmakkor pedig otthon tanultak együtt – mondta el Tamás.
Dombi Gabriella romántanárnő szerint nagyon jól haladtak Tamással a felkészülés során, sokkal jobban, mint egy olyan diákkal, akinek a figyelmét egyebek vonják el. A tanárnő hozzátette, a fiút édesanyja is nagyon sokat segítette a munkában. Az nem jelentett nehézséget a felkészülés során, hogy Tamás nemlátó, hiszen nagyon gyorsan felfog és megért mindent, az viszont megnehezítette a közös munkát, hogy senki sem segítette őket tananyagokkal.
Hiába kérték, egy kiadó sem bocsátotta rendelkezésünkre a tankönyveket elektronikus formátumban, amit a fiú speciális számítógépe is kezelni tud – magyarázta a felkészítőtanár, hozzáfűzve, bár egy kiadó sem utasította el őket, de végül csak az ígéretekkel maradtak.
Mese a virággá változott fiúról
Tamás fogalmazására kapta az elismeréseket, ezt egyébként – a dolgozatok közül egyedüliként – fel is olvasták az országos román nyelvű tantárgyverseny záróünnepségén. A fiú írása könnyekig meghatotta a hallgatóságot, amely hosszú percekig tartó tapssal jutalmazta a fogalmazást. A dolgozat témájaként Az én átalakulásom története címet kapták a diákok, Tamás számos művészi eszközt használt a fogalmazás során.
Arról szólt az általa írt történet, hogy találkozik egy varázserővel rendelkező fával, amely felajánlja, hogy teljesíti egy kívánságát. Kérésére a fa szép illatos virággá változtatja a fiút, aki leül az út szélére, és mosolyt csal az arra járók arcára, ez a gondtalanság pedig őt magát is boldoggá teszi – mesélte el röviden a történetet a felkészítőtanár.
Az elismerésről egyébként a központi sajtó is beszámolt, az Adevărul napilap az oktatási minisztérium román szakos tanfelügyelőjét, Mina Maria Rusut is idézi. „Felkavaró érzés volt, amikor megtudtam, hogy van köztünk egy fiú, aki nem sokat tud a napfényről, de annál többet a belső ragyogásról. Bevallom, könnyek között olvastuk dolgozatát. Leckét adhatna nekünk – akik nem mindig vagyunk jók és érzékenyek – arról, hogy mit jelent igaz embernek lenni\" – mondta a tanfelügyelő.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!