
Nem mindennapi sikert könyvelhetett el Baritz László a fitnesz területén: a Gyergyószentmiklósról indult, jelenleg Londonban élő 20 éves testépítő megnyerte a világ egyik legrangosabb fitneszmodellversenyét, a Miami Pro Universe világbajnokságot.
2014. november 25., 19:322014. november 25., 19:32
Baritz László 16 évesen kezdte el az edzéseket, eddig négy versenyen mutatta meg a szakértő zsűrinek kidolgozott izomzatát.
Éppen egy évvel ezelőtt, ugyancsak a Miami Pro Universe versenyen második díjat nyert fitneszmodell-kategóriában, majd árpilisban megismételte ezt a sikert a Miami Pro világbajnokságon. Harmadik megmérettetése a Pure Elite fitnesz-világbajnokság volt, ahol harmadik helyezett lett a gyergyószentmiklósi fiatalember.
Most azonban csúcsra ért: vasárnap Londonban rendezték meg az idei Miami Pro Universe versenyt, ahol egyszerre két kategóriában is a legjobbnak ítélte a zsűri. Korosztályában, azaz a junior versenyzőknél – a 20-23 éves korosztályban – , valamint a nyílt versenyben is első lett.
Emellett két különdíjat is neki ítéltek oda: ő kapta a legjobb színpadi megjelenésért, valamint a verseny legjobb lábizmaiért járó elismerést.
„A fitneszmodellpálya inkább életstílus, nem nevezném sportnak. Minden mástól megkülönbözteti, hogy ezt az év minden napján kell csinálni, folyamatosan edzeni, diétázni, előre kiszámolni a pontos kalóriákat, a fehérje-, szénhidrát-, zsírbevételeket. Kívülről-belülről kell ismerni a szervezetünket” – mondta el a gyergyószentmiklósi fiatalember.
Azt is elárulta, hogy a fitneszmodellverseny sokkal nehezebb, mint a testépítő versenyek, hiszen a nagyon jól kidolgozott, arányos, szép testet pontozzák, de emellett fontos a színpadi megjelenés, az, hogy a versenyző milyen érzelmeket mutat ki, fontos a pózolás, mosoly. „Nemcsak a test a lényeg, hanem hogy miként mutatjuk meg azt” – avatott be a „szakmai titkokba” Baritz.
A hétvégi versenyen a 75 kilogramm súly alatti nyitott kategóriában nyerni azt jelentette, hogy nemcsak kortársainál, hanem mindenki másnál, így tapasztaltabb és ismertebb ellenfeleknél kellett jobbnak bizonyulnia. Kelet-Európából mindeddig senkinek nem sikerült ez, ő az első, aki csúcsra ért, pedig számos romániai és magyarországi versenytársát ismeri, akik próbára tették itt magukat – mondta el Baritz László.
Rámutatott, nagyon sok munkát, lemondást, edzést fektetett be a sikerbe, de beérett a gyümölcse. Modellkarrierjében is nagy jelentőségűnek számít a hétvégi eredmény, hiszen több szponzori ajánlatot is kapott a szakmai elismerések nyomán. Úgy fogalmazott, most egy kis pihenő, kikapcsolódás következik, mert fél éven át csak erre a versenyre készült. Azután újra következnek az edzések és várhatóan az újabb sikerek is a modellszakmában és persze a versenyeken.
Bár az erdélyi gasztronómiában leggyakrabban levesek, főzelékfélék alkotóeleme a friss tavaszi kapor és a zsenge zöld fokhagyma, nem árt tudni, hogy a nagyvilág konyháiban lazaccal, húsfélékkel is társítják.
Családi FolkMajálist szerveznek Kolozsváron, a falumúzeumban: a rendezvény a régi Hója-erdő melletti majálisok hangulatát idézi meg népzenével, tánccal és vásárral. Az esemény a Kallós 100 emlékév részeként a közösségi hagyományőrzést állítja középpontba.
Fények, mozdulatok és színek sűrű szövetéből állt össze az a világ, amelyet a Cirque du Soleil OVO című produkciója hozott Kolozsvárra.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
szóljon hozzá!